Kultúra

2015.07.24. 16:57

Egy határtalan tábor Dunaújvárosban

Dunaújváros - Már üzemel a Skicc Művészeti Egyesület nemzetközi alkotótábora a főiskola csónakházában.

Szabó Szabolcs

Kezdésként egy kis számmisztika: tegnap délután nyitott a Skicc Művészeti Egyesület hetedik nyári alkotótábora, amelyben egyben már a harmadik nemzetközi művésztalálka is.

Hogy a mágikus hetes és hármas szám pontosan milyen energiákkal és erőtérrel ruházza fel az alkotókat, az majd kiderül a tábort eredményét bemutató kiállításokon, ám annyi biztos, hogy a Pats József vezette szervezőcsapat idén is túlugrotta a tavalyi szintet.

Péntek délutáni névsorolvasás a csapat még nem teljes, ám így is tökéletes a hangulat a Skicc nemzetközi alkotótáborában Fotó: Zsedrovits Enikő

A már említett harmadik nemzetközi alkotótábor ezúttal is a Határtalanul címen fut és összesen kilenc ország huszonegy alkotója dolgozik majd két héten át a Skicc bázisán, a Dunaújvárosi Főiskola csónakházában.

- E hét péntektől a jövő héten hétfőig folyamatosan érkeznek az alkotók szerte a nagyvilágból, ezért csak egy kis belső megnyitót tartottunk az előttünk álló két hét részletes programját majd kedden a Klub Hotelben mutatjuk be. Örömteli nap lesz ez, hiszen a szálláshely jóvoltából egy új kiállítótérrel is bővül a Skicc Művészeti Egyesület - mondta el lapunknak Pats József, aki az utóbbi évekhez hasonlóan ezúttal is arra bíztatja az érdeklődőket, ha van kedvük bátran látogassák meg a csónakházban táborozó művészeket. A nemzetközi alkotótelep augusztus 8-ig üzemel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!