Kultúra

2015.08.30. 14:50

Elbúcsúzott a liget és a nyár

Dunaújváros - Idén utoljára szombaton ismét benépesült a liget, hogy ebben az évben utoljára betöltse a teret a gyerekkacaj, a versek, és a muzsika hangjaival. Búcsúzott a liget.

Balla Tibor

Nincs abban sem semmi nóvum, hogy a szülőket a gyermekeken keresztül igyekeznek megfogni a színháziak, évre év nagy hangsúlyt kapnak a ligetzáró eseményeken a gyermekprogramok. Idén is valami hasonló történt, az árnyas részen berendezkedett a cirkuszi játszótér , ahol testközelből volt megismerhető egynéhány cirkuszi eszköz is. Merthogy a nagysikerű pecázás, hulahoop karika, egyensúlyozó lécek és egyebek mellé sorjáztak be a tányérpörgető eszközök és gólyalábak.

A Vodku Fiai együttes tagjai profin dolgozták fel és adták elő a Cseh Tamás életművet Fotó: Ady Géza

Gyermekelőadás gyanánt idén a Bab Társulat utcai produkcióját kínálták, amit a tér árnyékos sarkaiból figyeltek a szülők és gyerekek, így a két Párizs, Róma és Makkoshotyka után ideérkező játszónak kétfelé kellett arcos felét mutatnia egyszerre. A Matyi a ludas, avagy a liba az ön készülékében van című előadásban a főhős kényszervállalkozó, európai sikerember, több szakma ismerője lesz, aki háromszor veri ezt kenden... A síppal, dobbal érkező keservidám görbetükör alatt a legtöbben beszélgetéssel foglalták el magukat.

A dunaújvárosi fiatalokból álló CombiNo együttes a tűző napon tett kísérletet feldolgozott jazz standard-ekkel a figyelem fenntartására. Ígéretes formáció.

A Zenepavilonban a Vodku fiai zenekar idézte meg Cseh Tamás szellemét, gyönyörű hangzással egy órányit idézve a hatalmas és fajsúlyos életműből.

Remek ötlettel a a következő évad tartalmas műsorát a Slam Poetry Dunaújváros csapatával (Suplicz Márton, Végh Liza, Budai Barnabás, Csobánczi Lilla, Dolmán Gábor, Györki Bence, Körösztös Gergő) közösen ismertette a Bartók társulata. A módszer egyszerű, de hatásos, az új bemutatók ismertetésekor a fiatal rímfaragók saját értelmezésükben tálalták az adott darabról eszükbe ötlő asszociációkat, értelmezési lehetőségeket játékosan, könnyeden, humorral töltve.

A napzárásaként adott bő egy órás fergeteges megmozgató professzionális koncertet Ferenczi György és a Rackajam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!