Kultúra

2016.10.21. 19:55

Elkaparjuk a sebet, hogy fájjon

Igazságtalanság címmel vasárnap mutatják be a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában Galambos Attila történelmi drámáját, amely a Mansfeld Péter és a Tóth Ilona per alapján íródott.

Balla Tibor

Csadi Zoltán, a Bartók igazgatóhelyettese több feladatot is magára vállalt, már az írás folyamatába is bekapcsolódott, rendezőként összefogta a darabot és egy kisebb szerepet is játszik az előadásban.

- Színdarabokban találkozunk lánglelkű újítókkal, hősökkel, akik csak mennek a saját útjukon. Az foglalkoztatott mindig is, hogy van az, hogy az ember bizonyos életszakaszában odaáll valami mellé, elkezd hinni valamiben. Mi kell ahhoz, hogy elmenjek odáig, hogyha kell, akkor fegyvert fogok, és képes legyek ölni? Mi kell ahhoz, hogy az ember elmenjen a szakadék széléig és belenézzen? Mi zajlik le ilyenkor az emberben? Ezek a hősök mind hétköznapi emberek voltak, csak hát belekerültek ebbe az örvénybe, ami aztán teljes mértékben elhatalmasodott, és már nem tudtak tőle szabadulni.

A Dunaújvárosból indult Rábavölgyi Tamás alakítja Mansfeld Pétert, Tóth Ilona szerepében pedig Tőkés Nikolettet láthatja a közönség

- Ennél a két embernél sikerült megfejteni?

- Egy közös gondolkodás eredménye a darab, de Galambos Attila öntötte szavakba, formákba. Az intencióim alapján összeraktunk egy szöveget, egy vázlatot, amit kidolgozott. Van egy-két monológ, néhány dialógus, amit én beleírtam. Hogy sikerült-e megfejteni, választ találni? Azt hiszem, mi magunk is benne vagyunk ebben a darabban. Hiszen nem tudjuk, hogy Mansfeld Péter és Tóth Ilona mit gondolhatott az adott helyzetben. Azt tudjuk elmondani, hogy mi mit gondolhatunk a helyükben. Az pedig már tulajdonképpen én vagyok. Én mit tettem volna, én mit gondoltam volna. Ilyen válaszokat sikerült találni. Ez a darab történelmi tények szempontjából teljes mértékben hiteles, de a történelmi tényeken túl ott van az ember. És nem tudjuk, hogy az akasztófa alatt ki mit gondolt.

Csadi Zoltán, a darab rendezője

- A felkészülés során ellátogattak a Terror Házába is.

- A látogatás elmélyítette azt a gondolatot, amiről beszélni akartunk. A magyar társadalom a huszonegyedik század hajnalán mit kezd a hőseivel? Szükségünk van-e ezekre a hősökre, kell-e a múlttal foglalkoznunk, vagy felejtsük el, nézzünk a jövőbe, menjünk előre? Azt gondolom, hogy kell a múlttal foglalkozni és ez képileg is megjelenik a darabban. Itt vannak ezek a hősök. Fekszenek előttünk egy fém asztalon, egy tepsin, és mi ahelyett, hogy hagynánk eltemetni a testet, mindig előrángatjuk. Állandóan elkaparjuk a sebet, hogy fájjon, hogy szenvedni tudjunk benne. Ezek a hősök biztos, hogy nem szerették volna, hogy ez legyen belőlük. Ők a szabadságért harcoltak. Az utolsó monológban megpróbáltam megfogalmazni. Az ember, amikor egy zárt világban él, akkor egy csomó fogódzója van, akkor tudja, hogy mit kell tenni. Van viszonyulási pont, mihez képest kell meghatározni magamat. Az könnyű. Kettőezertizenhatban szabadságban élünk. Tudunk mit kezdeni a szabadsággal, tényleg szabadok vagyunk? Tényleg azért veszünk cipőt, mert szükségünk van rá, vagy azért, mert ezt sugallja a kor? Ha végignézzük ezt a hatvan évet, honnan érkeztünk és hová jutottunk? Ott lebeg a kérdés az egész előadás fölött: Tényleg megérte? Lehet, hogy nem felejtettek el minket, de akarjuk, hogy így emlékezzenek ránk? Nagy a felelőssége a mai kornak, hogyan emlékezik a hőseire.

Arcmások - Mansfeld Péter és Tóth Ilona soha nem találkoztak

- De nem azt üzeni a darab, hogy nem éri meg hősnek lenni?

- Nem azt üzeni egyáltalán. Van egy Nietzsche idézet: Éljetek bátran, építsétek városaitokat a Vezúv lejtőjére! Igen, vállalnunk kell a bátorságot, hogy megpróbálunk szabadok lenni.

(Az újkori magyar történelem talán legérzékenyebb pontja 1956, amely sokszor napi politikai súlyokkal is túlterhelt. Éppen ezért (is) kockázatos vállalás egy 56-os darab: számos csapdahelyzet adódhat ugyanis. De hát egy igazán jó színház ilyen érzékeny ügyeket/témákat is felvállal. A próbák során volt szerencsém szemlézni az alkotómunkát és a darabot is, s úgy álltam fel a színházi székből, hogy érvényes kérdésekkel és hiteles válaszokkal találkozhattam az Igazságtalanság című darabban. Ennél többet egy igazán jó színházi előadás nem adhat közönségének - szsz.)

Egy medika és egy vasesztergályos

Tóth Ilona: A forradalom előtt a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt 1956. október 23-án részt vett a diáktüntetésen. Október 25-én jelentkezett ápolónőnek a Szövetség utcai kórházba, ahol azonban nem tudtak munkát adni neki, így átküldték a Péterfy utcai kórházba. November 11-e után bekapcsolódott az illegális ellenálló mozgalmakba, részt vett az Élünk című folyóirat szerkesztésében. November 20-án társaival együtt letartóztatták, majd szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték, és 1957. június 27-én felakasztották.

Mansfeld Péter: A forradalom idején a Szabó János vezette Széna téri ellenálló csoporthoz csatlakozott. Először el akarták küldeni, mert túl fiatalnak találták, aztán mégis ő lett a csoport egyik gépkocsis összekötője. November 4-én estéig maradt az ellenállókkal. Ezután fegyvereket gyűjtött össze (egy részüket Piros László volt belügyminiszter villájából), hogy elrejtse, és újra elővegye őket, ha ismét kitör a forradalom. Mansfeldet a rezsimmel szembeni ellenállás és a forradalom újraélesztésének vágya hajtotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!