Kultúra

2014.10.28. 18:00

Erdélyi túrán a Viadana Kamarakórus

Dunaújváros - Az elmúlt hétvégén Erdélybe látogatott a Viadana Kamarakórus. Visszatekintés, összegzés.

Szabó Szabolcs

Az erdélyi kalandról Kurucz Gergely, a Viadana karnagya számolt be lapunknak:

- Október 25-én, szombaton a marosvásárhelyi vártemplom gótikus falai között önálló hangversenyen tolmácsoltuk Victoria, Palestrina, Lotti, Gjeilo, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és Kocsár Miklós egyházzenei kompozícióit. Vasárnap a nagyváradi székesegyházban igen rangos felkérésnek tettünk eleget, hiszen a délelőtti nagymisét két püspök: Böcskei László római katolikus megyéspüspök és Virgil Bercea görög katolikus püspök celebrálta közösen. Ezen alkalom során a Viadana adta a mise teljes zenei szolgálatát: Lotti Dór miséje mellett Victoria- és Palestrina-motettákat, Valamint Oia Gjeilo Ubi caritas című művét énekeltük ismertette a koncertprogram részleteit a kórusvezető, aki a püspökség és a Viadana reményteljes jövőbeni kapcsolatáról is beszélt a DH-nak.

- A misét követően a kórust fogadta Böcskei László püspök atya, valamint Vakon Zsolt püspöki titkár, aki megmutatta nekünk a turisták által nem látogatható püspöki palota termeit így a fantasztikus akusztikájú dísztermet és azt a kápolnát is, ahol a mindenkori váradi püspök reggelente misézik. Remélhetőleg a püspökség és a kórus kapcsolata nem szakad meg. Visszavárnak minket reményeink szerint a nem is túl távoli jövőben. A koncertek mellett természetesen városokat is néztünk, így megtekintettük az egyik legjelentősebb erdélyi könyvtárat, a marosvásárhelyi Teleki Tékát, a nagyváradi vár romjait, vagy éppen a kolozsvári Szent Mihály-székesegyházat. is. Örömmel töltötte el a kórust, hogy rangos, patinás helyeken öregbítettük a városunk hírnevét.

 

Címkék#viadana

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!