Fáradhatatlan kincskereső

– Jelzésértékű, hogy a számos Csepeli alkotást felvonultató Városháza dísztermében mutatták be az idén 70 éves mester pályáját bemutató kötetet. Adódik a kérdés: mit jelent Dunaföldvárnak Csepeli István?

– Horváth Zsolt polgármesternek a könyvhöz írt bevezetőjéből idézek: „A Csepeli név egyet jelent a legmagasabb színvonallal. Valamennyiünk örömére Dunaföldvár az otthona. S mi büszkék vagyunk, hogy bárhol állít ki az országban, viszi városunk hírnevét.” Csepeli István fafaragó népi iparművész 1970 óta él Földváron, s keze nyomát a város jelentős helyei őrzik. A városháza díszterme, ahol a helyiek házasságot kötnek, ahol a képviselő-testület dönt a lakosság mindennapi életét meghatározó eseményekről. A Várkapu, amin belépve a turisták megpillantják a történelmi Csonka-tornyot. De a könyvtárban, a gimnáziumban, köztereken is látható Csepelinek, a Népművészet Mesterének egy-egy alkotása. Munkásságát már 1981-ben Dunaföldvárért plakettel jutalmazták, s a város kulturális életének gazdagításában vállalt szerepe elismeréséül 2010-ben Dunaföldvár díszpolgárává választották. A művész 70. születésnapjára idén megkapta a Dunaföldvár Kultúrájáért díjat is. Tehát Dunaföldvár és Csepeli István neve szorosan összefonódik. 

– A kötet egyik vállalt célja, hogy egyfajta összegzést nyújtson az alkotó eddigi pályafutásáról. Milyen írásokkal találkozhat a könyvben az olvasó?

– A kötet titokban, meglepetés-ajándéknak készült Csepeli István hetvenedik születésnapjára. Ezért a könyv első része köszöntések sora. Pályatársak, művészek, barátok és alkotásait ismerő emberek köszöntik Csepeli Istvánt, felidézve az elmúlt évtizedek alkotói és személyes élményeit. Köztük találjuk dr. S Kovács Ilona néprajzkutatót, dr. Királyfalvyné Molnár Gabriella díszlet, jelmez – és látványtervezőt, Nándori Klára Ybl-díjas építészt, dr. András Ferenc filozófust, Malovecz Ildikó szobrászművészt, Nemes Ferenc képzőművészt, vagy a fafaragók közül Schmidt Sándort, Szondy Sándort és Nyitrai Mihályt. Ezek az írások személyesek, de kirajzolódik belőlük a szakmai életút és a kollektív történelmi emlékezet is. A könyv második részében pedig az elmúlt négy és fél évtized alatt Csepeli Istvánról megjelent írásokat gyűjtöttük össze. Sokszínűek a cikkek, válogattunk a helyi vagy regionális lapokból, de a távolabbi megyék, avagy a szaksajtó írásaiból is.

Lukácsiné Mészáros Irma, Csepeli István és Lukácsi Pál a kötet ünnepélyes bemutatóján
Fotó: A szerző

– Gazdag képanyag is színesíti a könyvet, milyen forrásanyagra támaszkodtak a szerkesztők?

– Igen, több mint száz színes tárgyfotó került be a könyvbe. Döntő többségüket Molnár Gábor fotós készítette. A képek egyharmadát én (Lukácsiné Mészáros Irma – a Dunaújvárosi Hírlap állandó szerzője – a szerk.) készítettem a városban lévő köztéri Csepeli-alkotásokról és az utóbbi két év kiállításairól, illetve felhasználtuk a családi archívum fényképeit is.

– Beszédes a cím: Csepeli, a lélekvéső. Az országosan ismert alkotó mellett a kötet segítségével megismerjük Csepeli Istvánt, a magánembert is?

– Igen. A metaforikus cím magába sűríti Csepeli István fafaragó művészetének teljességét: az anyag és a lélek találkozását. A könyvbemutató visszajelzései is azt igazolják, hogy a kötetben megjelenik nemcsak az alkotóművész, hanem az ember is. Nemes Ferenc szerint a fával dolgozó alkotók valahogy másként érzékenyek, mint az egyéb műfajokban tevékenykedő kollégáik. Az élő fa összeköti a földet az égiekkel. S mintha erre reagálna Malovecz Ildikó szobrászművész, amikor a következőt írja: „Nagyon nagy tudású, emberséges ember, alkotó lélek, híd a múltból a jövőbe. Igazi kincs, hiszen a tudás nem csak alkotásaiból sugárzik, de szóban is jó szívvel osztja meg mindenkivel, aki hozzá fordul tanácsért, segítségért. Igazi fáradhatatlan kincskereső, s a kincset nem magának gyűjti. Hozzátesz magából és úgy osztja szét.”

– Hogyan fogadták a könyvet az első olvasók?

– Elismerően. Az ünnepelt a szeptemberi születésnapon kapta meg a titok-könyvet, s többen már olvasták azóta. Van, aki a személyességet emeli ki, s van, aki hangulatos, léleksimogató alkotásnak nevezte, más pedig igazi élő könyvnek.