Kultúra

2013.12.03. 18:35

Fellépés előtti utolsó igazítás

Mezőfalva - Ötvenöt éves jubileumi előadásuk előtti utolsó próbáikat tartják a mezőfalvi táncosok. A nagy érdeklődés és a különleges évforduló miatt két előadással is készülnek.

Horváth László

A jelenlegi együttes mellett színpadra lépnek az általános iskola táncosai – Csonka Emese tanításával –, az erre az alaklomra alakult idősebb táncosokból álló formáció Feke Jutka és Mahovics István vezetésével, valamint a szombati napon vendég-együtteseként a Suplicz Mihály nevével jegyzett Baracs Néptáncegyüttes.

Arhív képünkön a mezőfalvi néptáncegyüttes alapítói, középen az első művészeti vezető, id. Bánáti Béla. Fotó: a szerző archívumából

A szombati gálára szinte az összes helyfoglalás megtörtént, így a nagy érdeklődés miatt pénteken is lesz egy bemutató. A december 13-ai 18 órakor kezdődő első előadáson csak ülőhelyekkel várják az érdeklődőket, bál a műsor után ezen az estén nem lesz. A háromszáz főt befogadó tornaterem viszont garancia, hogy senki nem marad le az évfordulós műsorról.

Szárszó Lajos a mezőfalvi csoport jelenlegi művészeti vezetője úgy állította össze a jubileumi programot, hogy mind a két napon ugyanazokat a produkciókat láthatják az érdeklődők.

Szombaton délelőtt zenekarral próbálják az utolsó lépéseket kiigazítani a fellépők, majd délután 18 órától kezdetét veszi Mezőfalva kulturális életének egyik legjelentősebb ez évi eseménye, a néptáncosok 55 éves jubileumi előadása. A december 14-i, szombati napra már csak helycserével lehet bejutni, de a pénteki előadásra még sikerülhet helyet, jegyet szerezni.

A táncosok hétfőn és pénteken este 18 órakor kezdődő próbáin lehet a rendezvényről bővebb információhoz jutni, egyéb időpontban Bodás Gabriella fogja össze az igényeket.

Címkék#Mezőfalva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!