Kultúra

2016.08.01. 13:25

Gitáros csúcstalálkozó - Zenészválogatott varázsolt pénteken a Művész teraszán

Dunaújváros - Nézőszám és minőségrekordot döntött pénteken este a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nyári szabadtéri rendezvénysorozata a Művész teraszán.

Balla Tibor

Pontosabban a teraszon csak az öttagú zenekar és a közönség egy tört része helyezkedett el, hiszen a a többség kiszorult a körberakott asztalokhoz és sörpadokhoz, de jócskán jutott még ácsorgó a liget fái alá is. Valójában a meghirdetett gitárosok neve, életműve nem hogy nagyszínpadért, de szinte stadionért kiált. Egy bizonyos, össze kell szednie magát annak a kulturális intézménynek, amelyik nagyobbat szeretne dobni ebben az évben, mint a péntek esti szuperkoncert.

A húzhónevek önmagukban is garanciát jelentenek a minőségre, így a sikerre is, miután mindhárman kiérdemelték már a Liszt Ferenc-díjat. Babos Gyula gitáros zeneszerző már a mostani ötveneseket is szórakoztatta kifinomult gitárjátékával, érzékeny zenei lírájával. László Attila jazzgitáros és zeneszerző ugyancsak hosszú évtizedek, 1975 óta meghatározó alakja a hazai dzsesszéletnek, nem utolsó sorban a Magyar Jazzszövetség elnökeként is sokáig képviselte a szakmát. Tátrai Tibor gitáros zeneszerző magáénak tudhatja az Érdemes művész titulust is, nevét számtalan zenekarból ismerhetjük.

A meghirdetett Gitár trio elnevezés valójában öt embert takar. A gitáros hatalmasságok mögött hozzájuk mérten fajsúlyos ritmusszekció áll, Lattmann Béla basszusgitáros a Zeneakadémia művésztanára, számos díj birtokosa, Solti János a legnépszerűbb magyar all-around dobos, nevét elsősorban a Locomotiv GT zenekarhoz köthetjük.

A hazai zenei élet ősbölényei közel kétórás koncerttel ajándékozták meg a lelkes, és hozzá kell tenni értő közönségüket, ráadásul mindezt szünet nélkül, ami fizikai teljesítményben is értékelendő dolog. A műsor összeállítása amilyen egyszerű elvek mentén szerveződött, annál fantasztikusabban sikerült. A vezérlő elv ugyanis mindössze annyi volt, hogy mindenki adja magát. Így aztán az egymástól merőben eltérő stílusú három művész hozta a saját világát, egy új más minőséggé gyúrva össze azt. A repertoár tartalmazott természetesen sztenderdeket, klasszikusokat, de mindenki beválogathatott saját szerzeményei közül is a műsorba. Ilyen formátumos muzsikusoknál természetesen jár a szóló is minden résztvevőnek. A gitárprofesszorokat ugyancsak nehezen engedte útjára a közönség, de a fantasztikus koncert végére azért jutott egy ráadás is.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!