Ha Isten ujja beleér az objektívbe

Fotó: Ady Géza

Történt ugyanis, hogy a nol.hu hasábjain Trencsényi Zoltán tollából megjelent a következő kezdetű levél: Kedves Vera! Kérem, böngéssze át a mobiltelefonomon tárolt fényképeket, és csodát fog látni! Találkozik ugyanis a legnagyobb élő hibaistával, a fotográfiai képalkotás Svejkjével, aki lényegében minden előképzettség nélkül képes hibát hibára halmozni.

A kiállítás szervezői és résztvevői pedig nem voltak restek meghívni a szerzőt, bizonyítsa be saját képeivel állításainak igazát, erősítse ténnyé, hogy ott a helye a hibaisták között, netán élükön. A Fehérvári Tamás moderálta esten elsőként a szerző felolvasta a teljes levelet, hogy aztán A. Fehér Vera (az egyik kiállító) definiálja a hibaizmus fogalmát. Jelesül azt, hogy az alkotó szándékába belecsöppen egy véletlen, egy hiba, amitől a kép több, jobb lesz akkor besorolható az említett kategóriába. Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a hiba szelleme mindvégig jelen volt az esten, hol a mikrofon nem akart megszólalni, hol a vetítés elindulni. Trencsényiről kiderült, hogy volt ugyan fotós, de saját bevallása szerint nagyon rossz. Szót kaptak persze mások is az asztalnál ülők közül, így a megszólítottak közül Vachter János is értékelte a látott képeket, majd Kiscsatári Marianna történész-szakmuzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársa vette át a szót visszanyúlva egészen a dagerrotípiákig, melyekből az idő csinált hibaista képeket, az ezüst réteg kiválásával, sorolva a klasszikusok hibaista képeit. Az eszmefuttatást a Dalai Dávid zenekar rövid betétje akasztotta meg kissé, hogy aztán A. Fehér Vera kifejtse, sok fotós úgy gondolja, hogy a hiba az alkotás természetes része, s az irányzat hasonló a perfekcionizmushoz. Megállapították, a legjobb hibaista képek azok, amikor isten ujja beleért az objektívbe. A hosszú fejtegetések végén persze kiderült, hogy Trencsényi szereti ezt a műfajt, gúnyos hangvételű nyílt levelét pedig csak formabontó figyelemfelkeltésnek szánta.