Kultúra

2016.11.30. 15:50

Hazatérés a Téli színházban

Dunaföldvár - Egy díjnyertes előadás - a darab szerzője az irodalmi Nobel-díjas brit író, Harold Pinter.

L. Mészáros Irma

Csütörtökön 19 órakor kezdődik a Téli színház három előadásos, február végéig tartó sorozata Dunaföldváron a Művelődési Központ színháztermében. Miért ülne otthon, amikor nálunk sírhat, nevethet, meghatódhat, szerethet - így hirdetik a bérletsorozatot a világhálón a szervezők.

Ebből műfaji sokszínűségre következtethetünk: lesz tragikomédia meghatározású abszurd dráma, vígjáték és regényadaptáció.

Elsőként a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház másfél évvel ezelőtt bemutatott Hazatérés című előadását láthatja a földvári közönség. A darab szerzője az irodalmi Nobel-díjas brit író, Harold Pinter, akinek ez az egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott műve.

Mikó István (jobbra) mellett tehetséges fiatal színészek sorát láthatja majd a földvári közönség
Fotó: mti

Négy férfi és egy nő a színpadon. Látszólag realisztikus alakok, de fura, abszurd világ ez.

Vagy tán mégsem? Ahogy Gyeskó Ágnes írja: mindannyiunk életéről szól ez a mű. az egymás fölötti uralomról, családon belüli hatalmi játszmákról, agresszióról, apa- és anyakomplexusról, testvérféltékenységről, férfi és nő párharcáról, társadalmi és kulturális csapdákról.

A darab világa mulatságos és fájdalmas, szentimentális és borzalmas, sírni kell és röhögni. Hiszen tragikomédia ez. Egy klasszikus a múlt századból - tartják. Az apa szerepében Mikó István Jászai-díjas színészt láthatjuk, a család tagjait Csernák János, Erdélyi Gábor, Máté Krisztián, Albert Péter és K. Müller Zsófia alakítja. A rendező Gyuriska János, aki korábban a Vígszínházban és a Miskolci Nemzeti Színházban játszott.

Az előadással a társulat elnyerte a 2016. évi Vidéki Színházak Találkozójának Fesztivál díját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!