70 esztendő hordaléka - Beszélgetés Friedrich Ferenccel

- Hetven év. Sokat molyoltál magadban e kerek évszámmal?

- Őszitén szólva, nem igazán foglalkoztam soha ilyesfajta számtannal, de a hetvenes azért kicsit megütött. Mindig is készültem az idősebb évekre, évtizedekre. Megpróbáltam vigyázni magamra, ám az én életemben is volt olyan válságos periódus, amikor alámerültem. Aztán végül minden jól alakult. Negyven éve élek együtt a feleségemmel, akinek rengeteget köszönhetek. Most pedig az unoka van a középpontban. Nincs okom panaszra. Jelenleg is dolgozom, tervezek is, ám kissé szomorúan szembesülök azzal, hogy mostanság nem a nagyméretű munkák idejét éljük. Ezt is el kell fogadni. Közben természetesen rendezgetem, összegzem ennek a hetven esztendőnek a hordalékát is. Meglátjuk, mi lesz belőle.

Friedrich Ferenc: „Egyfelől mindig is az foglalkoztatott, hogy egy ilyen anyagot, mint az acél, miként is lehet átvinni a kultúrába..." Fotó: Zsedrovits Enikő

Folytassuk egy alap szóval: acél.

- Ha ez ilyen egyszerű lenne... Egyfelől mindig is az foglalkoztatott, hogy egy ilyen anyagot, mint az acél, miként is lehet átvinni a kultúrába, hogy ezzel érzelmeket, feszültségeket lehessen kifejezni. Emellett a szobrászt kell, hogy érdekelje a tér és az oda szánt alkotás kapcsolata is, hiszen ez a két dolog összekapcsolódik, meglátásom szerint csak együtt működik.

- Dunaújvárosban és országszerte is számos munkád látható a köztereken, emellett a díjak, sikeres pályázatok sem kerültek el. Mennyire fontos számodra az ilyesfajta visszajelzés?

- Egy alkotó ember életében ezek nagyon is fontos mérföldkövek. Persze ezek közül is van számos olyan munka, amely számomra is kiemelkedőnek bizonyult. A pécsi egyetemen található Viszony című alkotás például úgy készült, hogy a tér alakításával együtt találtam ki a szobrot. Mindez nagyon ritka, mert általában úgy történik, hogy a megbízó ötlete nyomán tegyünk egy adott helyre valamit. Őszintén szólva én ennek nem sok értelmét látom. Örültem a szakmai díjaknak is, de leginkább azt tartom fontosnak, hogy neves külföldi gyűjteményekbe is beválogatták a munkáimat.

- Pályatársak tevékenységét mennyire követed?

- Részlegesen. Naponta három-négy meghívó fut be hozzám, ezt nehéz lenne kezelni. Természetesen van egy belső szűrő is, amely alapján döntök, hogy mire is vagyok/leszek kíváncsi.

A Munkácsy-díjas szobrászművész az egyik alkotásával

- Újabb fontos alappont: az alkotás vágya.

- Szerencsém volt, a világ egyik legszebb helyén Tokaj-Hegyalján gyerekeskedtem. Egy gyönyörű, olasz mesterek által készített kastélyba jártam iskolába. Most már úgy látom, ez a varázslatos tér különlegesen hatott rám. Aztán katonáskodásom alatt elkezdtem felfedezni a főváros épületeit is. Elkezdtem kiállításokra, múzeumokba járni. Ekkor kezdtem el tudatosan a művészet felé fordulni. Henry Moore, Amerigo Tot - volt pár szerencsés nagy találkozásom a kor kiemelkedő alkotóival. Ekkor az ipari formatervezés érdekelt, jelentkeztem is a főiskolára, kétszer nem vettek fel. Végül aztán így lettem gépészmérnök a helyi főiskolán. Közben találkoztam Birkás Pistával, akivel közösen megcsináltuk az Amatőr műhelyt. Később elindult a vasmű által támogatott acélszobrász alkotótelep, amely kinyitotta számomra a világot. Részben könnyű helyzetben voltam, hiszen kutatómérnökként is rengeteget foglalkoztam az acéllal. Rengeteget néztem a mikroszkópba - ez a világ azóta is lenyűgöz.

Dunaújváros városképét is nagyban átalakította az egyetem előtt található tér átalakítása/átépítése, miként emlékszel vissza erre a munkára?

- Az akkor még főiskola előtti dzsumbuj átalakítása az intézmény vezetésének az ötlete volt. A tervezés és a beruházás során megpróbáltunk egy olyan közösségi teret létrehozni, amely identitásformáló is lehet. Külön öröm és büszkeség számomra, hogy a tervezés folyamatának építész fiam is részese volt. Sajnos jelenleg nem minden működik már azokból a megvalósult elképzelésekből. Úgy vélem fontos lenne, hogy igényesen gondozzuk köztereinket és az ott található értékeket, alkotásokat, hiszen azok rólunk, az itt élőkről is mesélnek. Természetesen mindez nem csak pénz kérdése.