Kultúra

2017.06.28. 17:55

Horgászjuniális a Kis-Dunán

A 71 éves Dunaföldvári Sporthorgászok Egyesülete ebben az évben is megrendezte a Horgászjuniálist a Kis-Dunán a hét végén.

L. Mészáros Irma

Ideális, festői környezetben rendezték meg a közösségkovácsoló programot, amelyen az előzetes regisztráció szerint ötszázan, de a helyszínen tapasztaltak alapján inkább vagy hatszázan érezték jól magukat szombaton. Jelentős hangsúlyt kapott a nagy presztízzsel bíró halászléfőző-verseny, amelyhez Spáring Zoli "Benő" biztosította a zenés hangulatot, de volt kötélhúzóverseny, szkander- és sörivóverseny, a színpadon humor és rockzene, és meglepetésként a dunaegyházi kórus is fellépett. A kicsiknek ingyenes lovaskocsikázás is volt a festői Duna-parton, és játszóház, ahol a vöröskeresztesek felügyeltek a legkisebbekre.

Kiss Lajos Csaba, a Dunaföldvári Sporthorgászok Egyesületének elnöke elmondta, hogy a több mint hatszáz tagot számláló egyesület már több éve megrendezi ezt a népszerű találkozót. Először akkor gondoltak erre, amikor a hetven éve használt horgásztanyát felújították több mint húszmillió forintból. A tavalyi juniálison húszegynéhány, az idein már harminchat csapat nevezett a halászléfőző-versenyre. Fontos, hogy nem egy zártkörű horgászbuliról van szó, meghívták a város nagyobb civil szervezeteit, a Sárga Pincésgödör Egyesületet, a Kertbarátok Körét, az AztaKeservit Értékőr Egyesületet, a vadásztársaságot, azokat, akikkel év közben is kapcsolatban vannak. Minden tagjuknak biztosítottak négy kiló halat a főzéshez. Az elnök szerint szuper csapat jött össze az egyesületben és a polgármester is sokat segít. Ami nem csoda, hiszen maga is halszerető ember, a zsűri munkájában is részt vesz.

Horváth Zsolt polgármester elárulta, ő maga is szokott és szeret főzni, de most, hogy felkérték a zsűribe, nem vesz részt a versenyben. Mindent szeret, ami szabad tűzön, bográcsban készül, így a halászlét is. Az önkormányzat is támogatja a rendezvényt azzal, hogy padokat, asztalokat, sátrakat bocsát az egyesület rendelkezésére. Úgy látja, akik eljönnek, a szívüket, lelküket beleteszik, és az a barátság, amivel hozzáállnak, kell ahhoz, hogy kiváló legyen a rendezvény. Persze nem árt, ha jól sikerül a halászlé.

Farkas Lászlónak és Vagyon Miklósnak biztosan , hiszen különdíjat kaptak. A harmadik helyen Garda Zoltán, a másodikon Fehér István végzett. A versenyt az AztaKeservit Egyesület nevében főző Karádi Péter nyerte meg vegyes halászléjével, turmixolt alaplével.

Dávid István, az Aranyfácán étterem vezetője, a zsűri elnöke elmondta, a harminchat mintát végigkóstolva, hogy a tavalyi évhez képest fantasztikus előrelépést érzett, az első és az utolsó között mindössze nyolc pont különbség volt, árnyalatnyi eltéréssel. Meglátása szerint mindenki másként főzi, valami trükköt próbál bevetni, de a jó halászlé az összetevők megfelelő arányának eltalálásán múlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!