Kultúra

2016.03.20. 20:33

Teátrum egy kicsit másként - nyílt nap a Bartókban

Dunaújváros - Sokadik színházi nyílt napjára várta a családokat a Bartók. Ezúttal is számos titokra derült fény.

Szabó Szabolcs

Szombaton 10 órakor dr. Borsós Beáta köszöntötte, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója a színházi nyílt napra érkezőket, köztük sok kisgyermeket is, akik egyből birtokba vették a green box technikát bemutató masinákat, valamint a jelmezkuckót.

Az intézmény vezetője elmondta, a színházi világnaphoz kapcsolt rendezvény ezúttal a húsvéti ünnepek miatt érkezett egy héttel hamarabb, ám minden eddiginél bővebb színházi betekintést kínál az érdeklődőknek.

A kezdő felvonásban a Bartók Táncszínház művészei Vári Bertalan vezetésével egy könnyed és látványos tánc- és zenetörténeti áttekintéssel lepték meg a nézősereget, akik ezúttal sem úszták meg, hiszen zárásként egy kis közösségi átmozgató táncos produkcióval búcsúzott a bevezető program.

A folytatásban indult a kulisszajárat, azaz a Bartók munkatársai egy kalandos házbejárás alkalmával fedtek fel egy-két alapvető színházi tippet és trükköt. A kalandorok megtudhatták, miként lehet például egy egyszerű fa és karton lapokból összeállított díszletet ódon panzióként bemutatni, és arról is tudomást szerezhettünk, hogy bizony már egyre kevesebb színházi produkcióban használatos a súgólyuk, hiszen a segítség legtöbbször az oldalvonalról érkezik.

A szombati színházi feltáráson a nap során szabadulós megfejtés, valamint improvizációs Beugró-játék és megannyi finom zsíroskenyér is csábította a teátrum szerelmeseit. Akik azután a finálében stílszerűen a Backstage című táncszínházi darabnak tapsolhattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!