Kultúra

2016.03.20. 15:58

Irodalomból jeleskedtek - Idén a Szent Johanna gimi című regénysorozat volt a téma

Dunaújváros - A közelmúltban rendezték meg a Pannon Oktatási Központ által nyolcadikosoknak meghirdetett irodalmi vetélkedő döntőjét.

Körmendi Erzsébet

A Pannon Oktatási Központ Gimnázium 2015 októberében indította útjára az általános iskolásoknak meghirdetett irodalmi levelezőversenyét. Nyolc, háromfős csapat nevezett a versenyre. A Pannon célja az olvasás népszerűsítése volt, és mint megtudtuk, a diákok nagyon igényes megoldásokkal kényeztették el a szervezőket a három, levelezős fordulón. A hagyományteremtő verseny témája idén Leiner Laura Szent Johanna gimi című regénysorozata volt, a tervek szerint a következő tanévben az Időfutár című regénysorozat köré épül a vetélkedő.

A mostani döntő március 10-én a Pannon új aulájában volt, ahol egy kiállítást is rendeztek a korábban elkészített feladatokból, illetve többek között verset, könyvajánlót írtak és iniciálét festettek a gyerekek. A verseny zárásaként meghívott vendégük, Heller Csilla pszichológus beszélgetett a gyerekekkel a kamaszkor fontos fordulópontjairól.

A verseny első helyezettje a Dózsa iskola csapata lett (Magyar Zsófia, Simon Kornélia, Zsákovics Dóra). Második a kulcsi Fekete iskola gárdája (Fazekas Flóra, Felső Fruzsina, Francsák Panna). Harmadik a Dózsa és a Móricz csapata (Fekete Dorottya, Kiss Dorottya, Rabi Virág).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!