Kultúra

2014.07.30. 19:05

Napi tíz órában, remek hangulatban alkottak

Székesfehérvár - Mindig izgalmas egy-egy megszületett alkotás műhelytitkaiba lesni. Az idei koronázási műsorra elkészült az öt új óriásbáb, öt szakember keze nyomán.

Munkatársunktól

A Grosschmid Erik díszlet-, báb-, és jelmeztervező vezette csapat egyike a fehérvári varrónő, Ludvánné Csóri Manyi volt. Manyit sokan ismerhetik jópofa macskás öltözékkiegészítőiről, vagy éppen boszorkányos ajtódíszeiről. A régóta a szakában lévő, energikus, élénk nő valóságos álomkihívásként vette a felkérést, amely a bábvarrásban alkotótárssá vált régi ismerős, Jancsekné Jámbor Mónikától (a Vörösmarty Színház öltöztetőnőjeként és varrónőjeként ő varrta a tavalyi bábok ruháját a résztvevő gyerekekkel) érkezett.

– Imádok alkotni és új dolgokat felfedezni, engem ezek éltetnek, úgyhogy mikor Mona megkérdezett, rögtön igent mondtam – meséli Manyi. – Napi tíz órában, egy héten át dolgoztunk öten, számomra hihetetlenül inspiráló volt műhelytitkokat ellesni a többiektől, Majoros Gyulától, Ujj Zsuzsitól és persze Eriktől.

A László király, Géza fejedelem, Reinfeldi Adelhaid, Piroska és Salamon bábok ruhájára (melynek terveit az idén is Somogyi Győző grafikus- és festőművész alkotta meg) számos ékítő elem került fel. A fejeket, kezeket persze előre megcsinálták otthon (ez 2-3 hetes munkát jelentett), majd a helyszínen összeállították az alakokat. Manyi a selyemruhákon túl Salamon szőke haját készítette el. A legtöbb munkát a több színű ruhát viselő László király, majd Géza és Salamon bábuinak elkészítése adta. Bár a szervezők igyekeztek, hogy a bábuk csak az előadásokra váljanak ismertté, már kitudódott, hogyis néznek ki, de ez is bizonyítja, hogy hatalmas az érdeklődés irántuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!