Kultúra

2015.09.17. 14:08

Jó úton halad a fiatal tehetség - Két éve fordult meg vele a világ, azóta töretlenül halad előre, írja új dalait

Dunaújváros - Veres-Kovács Petra saját számmal és klippel is büszkélkedhet immáron, szeretne Amerikában tanulni és nagy karriert építeni.

Munkácsi Réka

Veres-Kovács Petra élete két éve vett jelentős fordulatot, amikor megnyerte a Fehérvár Hangja című tehetségkutatót. Azóta leérettségizett, megjelent első saját száma a Guilty , klippel együtt, amit már a rádióban is játszanak. Szombaton ünnepli tizenkilencedik születésnapját és folyamatosan dolgozik újabb számokon és forgatja klipjeit.

Veres-Kovács Petra még fogszabályzóval is gyönyörűen énekel Fotó:Tóth Norbert

A Fehérvár Hangja után egy másfél éves tehetségprogramban vett részt, aminek keretein belül hétvégenként kulturális fesztiválokon, magánrendezvényeken lépett fel, akkor még csak feldolgozásokat énekelve. Tavaly döntöttek úgy producerével Subecz Tamással, hogy ideje saját számokat írni. 2014 augusztusában írta meg a Guiltyt, így pont egy év telt el a megírás és a publikálás között. Nagyon sokat jelent neki ez a szám, ezért is gondolta úgy, hogy mindenkivel megosztaná. A szám nagyon személyes, egy olyan emberről szól, aki nagyon nagy hatással volt rám és egy szerelmi csalódást dolgoz fel. Úgy gondolom nincs tele közhelyekkel, de mégis, szinte majdnem minden szerelmi csalódásra ráhúzható. mondta Petra, aki arról is mesélt, miért éppen angolul írta ezt a dalt. Nagyon nehéz jó magyar számot írni, nekem sokkal egyszerűbb nem a saját anyanyelvemen kifejezni az érzéseimet, persze próbálok magyarul is írni, de az nagyon nehéz. A jövőben biztos lesz magyar számom is. Szerette volna, ha nem csak a világhálón jutna el az emberekhez, de akár autózás közben is sokan hallgatnák, így eljuthatna mindenkihez. Ezért elküldte a számot a Petőfi rádiónak, ahol le is ment a szám az egyik főműsorban. Anyukámmal beállítottunk minden készüléket a csatornára és vártuk hogy megszólaljon. Elmondhatatlanul boldog voltam, amikor visszahallottam a saját dalomat, azóta szerencsére egyre többet játsszák, egyik reggel is arra keltem, hogy anya a konyhában hallgatja felhangosítva.

A szám azért is különleges mert benevezte két amerikai dalversenyre, mivel nem csak itthon szeretne megpróbálkozni a karrier építéssel, de szeretné, ha esetleg Amerikában is ismertté válhatna. A versenyeknek nagyon komoly nyereményei vannak, amikkel sikerülne igazán beindítani, és megalapozni a jövőbeni terveit, ugyanis akár egy mentorprogramban is részt vehetne. Szeretne kint tanulni Amerikában, és meg is tesz mindent annak érdekében, hogy kijuthasson és ott folytathassa tanulmányait, de ez a terv egy évig még biztos várat magára. Vannak személyes okaim és persze ez nagyon sok pénzt jelent, ami elég megterhelő, illetve nem egyszerű elszakadnom sem a családomtól sem a barátaimtól, Amerika nem a szomszédban van, ez nem olyan hogy csak hazaugrok a hétvégére, de úgy gondolom, ha sikerülne ez az iskola akkor hatalmas lehetőség lenne számomra, rengeteget tanulhatnék és nem csak énekelni, hanem ennek az egész műfajnak a háttér dolgait is kitanulhatnám a hangszerelést, a producerkedést, a hangmérnöki dolgokat, tehát a technikai részét és mint előadóművész is sokat fejlődhetnék, bár azt talán annyira nem is az iskolában lehet megtanulni, hanem majd hozza magával az évek és a rutin.

Petra és producere Tamás, most egy nagyobb dobásra készül, amiről pontos dolgokat még nem árultak el, csak azt, hogyha megvalósíthatnák az elképzeléseiket, akkor az egy hatalmas előre lépést jelentene. Folyamatos munkában vannak és megígérte hallunk még róla, nem is olyan sokára, új dallal készül.

2015-ben is megrendezik a Fehérvár Hangja tehetségkutatót Székesfehérváron, amit legutóbb 2013-ban Veres-Kovács Petra nyert meg. 2011 óta két évente rendezik meg az énekes versenyt, Fejér megyei énekesek után kutatva, jelentkezési határideje idén szeptember 30. A döntőre általában felkérik az előző évi nyertest, hogy énekeljen, idén Petra akár már saját számmal is ki tud állni a színpadra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!