Kultúra

2017.07.02. 18:25

Jól indul, csak bent - Zakatol a Petőfi Művészeti Liget rendezvénysorozata

DUNAÚJVÁROS Eleddig nem nagyon akarja kegyeibe fogadni az időjárás a Petőfi Művészeti Liget programsorozatát. Az események többségét júniusban nem sikerült szabadtéren megtartani.

Balla Tibor

Már a múlt vasárnapi programokat is be kellett vinni a nagyterembe a szélsőséges időjárás miatt. Akkor bejött a szervezők számítása, amíg kint tombolt az ítéletidő, bent zavartalanul szórakoztak gyerekek, felnőttek.

Szerdán húztak egy merészet, a Karaván Família koncertje a szabadtéri színpadon kezdődött, ahová a fenyegető vihar ellenére meglepően sokan kilátogattak. Nem tartott túl sokáig az öröm, alig negyedórával a kezdés után lebbent egyet a hangpultot védő sátor, a következő pillanatban már faágak repkedtek a ligetben, mindenki menekült az épületbe, de akadt, aki hazafelé vette az irányt. Nem jól tette, ugyanis a zenekar és a színház közösen vállalta, hogy a csupasz, díszletet, bútort tároló színpadon hangosítás nélkül befejezik a koncertet.

Kész Petra tősgyökeres dunaújvárosi lány

Így aztán kiült a színpadra az egész család, Nagy István (ének, gitár, szájharmonika) és Farkas Ilona (ének, tánc), a szülők, no meg a gyerekek: ifj. Nagy István (ének, gitár, cajon) és Nagy Niki (ének, tánc). Velük tartott vendégük, Babindák István (klarinét) is, és akkora bulit csaptak, hogy sokáig emlegetik majd. Néha-néha beszállt a legkisebb gyermek, Vanda is egy tánc vagy ének erejéig, no meg a Bartók Táncszínház táncművészei, Dunaveczki Éva, Vári Bertalan, Simon Gergő. Andalúziai dallamoktól a Sweet Home Chicagóig minden volt. Pénteken a Cymbal Rush jazzkoncertjét már eleve a Bartók aulájában kezdték, telt ház előtt. Utóbbiban bizonyára szerepe van annak is, hogy Kész Petra (ének, billentyű, loop) és Kiss Diána (basszusgitár) is dunaújvárosi születésű, no meg annak, hogy a Földesi Attila (dob) és Vikukel Dániel (billentyű) párossal kiegészülő csapat remek, filmzeneszerű, feszes muzsikát játszik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!