Kultúra

2015.11.02. 19:38

Kelemen Marián Éva kiállítása a Bartók aulában

Dunaújváros – Füves képek címmel hétfő este mutatkozott be Kelemen Marián Éva új kiállítása a Bartók Aula Galériájában. Burjánzó zöldek.

Szabó Szabolcs

Némileg rendhagyó kiállításmegnyitó várta a Bartók aula közönségét hétfő este, hiszen a tárlat ajánlására felkért Kaszás Éva újságíró a méltató szavak után inkább szakmájához kanyarodva egy rövid interjúval is meglepte az alkotót és egyben a jelenlévőket. Mindez hasznosnak bizonyult, hiszen a tárlatlátogató megtudhatta, hogy bár Kelemen Marián Éva titkon mindig is „szemezett" a festészettel, végül férje, a szintén képzőművész Rohonczi ROHO István unszolására ragadott ecsetet.

A meggyőzés fontos eszköze volt, hogy ROHO egy hatalmas festőállvánnyal lepte meg hősünket, akinek így nem maradt más választása: nekilátott festeni. Az eredmény pedig ismert a helyi tárlatjárók előtt, Kelemen Marián Éva először 1998-ban állíthatott ki a Bartókban, a hétfő este bemutatkozó Füves képek című gyűjtés pedig már a negyedik tárlata a házban. Amint arra Kaszás Éva is felhívta a figyelmet, az év legsötétebb és leghidegebb időszaka közeleg, így nagyon is javallott nagy dózisokban feltöltekezni és elmerülni a tavasz és a nyár ihlette burjánzóan zöld alkotások segítségével. Minderre remek lehetőséget kínál Kelemen Marián Éva számos remek munkát felvonultató, élettel teli kiállítása, amely a hónap végéig várja a zord időben megfáradt érdeklődőket a Bartókban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!