Kerámiák a templomban

Látszatra nagyon egyszerű dolgok Welser Gabriella kerámiamunkái, amelyek júniusig láthatók az evangélikus templom előadótermében.

Látszatra.

Az mondjuk első pillantásra látszik, hogy az alkotó nem kezdő, s nem amatőr a szónak abban az értelmében, amelyben sok úgynevezett profira is használhatnánk: hogy csak családi körben lenne érdemes mutogatni.

Van saját stílusa, összefüggő, egynemű képe a világról, benne istenről és az emberfölötti akaratról. Letisztult és légiesen könnyed(nek tűnő) formákban állítja elénk mindazt, ami ebből tárgyiasítható.

Talán az ötödik vagy hatodik, szenteltvíztartóként is értelmezhető (és szép és letisztult: lásd mint fent) kerámia után ütött szöget a fejembe a gondolat, hogy ez a szépség és egyszerűség, letisztultság és könnyedség valami másnak, valami sokáig tartó, de mindenesetre cseppet sem könnyű gondolkodási és érzelmi folyamatnak a következménye.

Az az összefüggő és egynemű kép a világról, ami stílusának meghatározó elemévé, vagy inkább hátterévé alakult, olyan háttérré, ami előtt markánsan értelmezhetővé válik minden forma, szín és arc, az a kép nem csak úgy jött. Nem véletlenül botlott bele az alkotó, nem oda sem figyelve, mintegy véletlenül gyúrja agyagba e kép részleteit, megjelenéseit, lehetséges körvonalait.

Ha az imént markánsan értelmezhető arcról írtam többek között, akkor térjünk rá az alig három-négy tucat tárgyat bemutató kamarakiállítás vitathatatlanul központi darabjára: arra az arcra, amely e címek nélküli kiállításon akár Jézus Krisztus arca is lehet. Erre utal legalábbis, hogy jó érzékkel és nyilván nem véletlenül a terem főfalán elhelyezett feszület alatt kapott hangsúlyos helyet.

Olyan helyet, aminél hangsúlyosabbat aligha választhattak volna.

E lehunyt szemű, minden öröm és szenvedés fölé emelkedő, mégis valamilyen tisztán érvényesülő átszellemültséget sugárzó arc alighanem szebben közvetíti az alkotó és alkotásai érzelmeit a világról és a világgal kapcsolatban, mint bármely írott szó tehetné akár még egy cím tömörségében is.

Szívbemarkoló az a sugárzás, amely erről a (nem véletlenül) fehér arcról árad a nézőre. Aki legyen bár rossz hangulatban, netán megkeseredett, akár cinikus ember is kénytelen nyugtázni a szenvedést meghaladó, tisztaságot és lelki egyensúlyt: nyugalmat árasztó lelki helyzetet, talán mint egy mindenek fölötti állapot lenyomatát.

Ha az alig kéttenyérnyi mű méretei nem zárnák ki eleve a jelző használatát, akkor tartalma, hatása miatt csak egy szót mondanék rá.

Monumentális.

A többi kiállított kerámia, bár maguk is szépek, közülük a legrosszabb is bőven megüti a kiállítás mércéjét, mégis, inkább csak arra szolgál, hogy tudatosítsa a nézőben: az az arc nem véletlenül született.

Megvan a maga útja....