Könyv: Megőrizni azok emlékét, akik nevettettek és megríkattak, hogy ne tűnjenek el

– A dunaföldvári színjátszás krónikáját nevezhetném hézagpótlónak, kiemelkedően, páratlannak, de egyik jelző sem jelölné pontosan. Egy „darab Dunaföldvár" – írja a könyvről ajánlójában Gajdó Tamás, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet színháztörténésze. A szerzőt, Lukácsi Pált, az egykori gimnáziumi igazgatót-tanárt jól ismerik a kisvárosban. S nemcsak őt, hanem azt a helytörténeti munkát is, amelyet az utóbbi években végzett. Társszerzője volt a Földvári tabló két kötetének, a Magyar László Gimnázium jubileumi évkönyveinek, szerkesztője a Földvári Helikon szülőföld-antológiának.

A kötet szerzője, Lukácsi Pál (balra) mellett Smuk Imre, aki Dunaföldváron a Játékszínt vezette. Fotó: a szerző

– A mostani kiadvány témaválasztását a négy évvel ezelőtt megrendezett A dunaföldvári színjátszás legendás évei elnevezésű kiállítás inspirálta – mondja a könyvtárban összegyűlt csaknem száz érdeklődő előtt a szerző. Hozzáteszi, hogy a kilencvenes években sokat hallott a hajdani színjátszásról Révész Mihályné Márika nénitől, de a dunaföldvári közösségi oldalon megjelent régi fényképek is arra ösztönözték, hogy ezt az ismeretet gazdagítani kell kutatással, s meg kell jelentetni könyv alakban, hogy megőrizzék azoknak a műkedvelő színjátszóknak az emlékét, akik nevettettek és megríkattak, a neveket, az arcokat, hogy ne tűnjenek el teljesen. A könyvbemutató közönségét a megidézett múltba kalauzolta a beszélgetés. Az alaphangulatról a Virágom Duó, Ulbert Andrea és Gyulai István szép dalai gondoskodtak. Igazán varázsos pillanatoknak voltak részesei a jelenlévők.

A szép kivitelű, szakszerű, mégis olvasmányos kötet feltérképezte a dunaföldvári amatőr színjátszás legendás korszakait a 19. század végétől napjainkig. Kétszáznál több előadásról téve említést száznál több fényképet, ezernél több egykori műkedvelő színjátszó nevét is tartalmazza. Voltak időszakok, amikor Dunaföldvár a műkedvelő előadások révén gyakori témája volt a korabeli megyei lapok társasági rovatainak. A 20. század első évtizedeiben bibliai témájú darabokat, majd népszínműveket, illetve később olyan három felvonásos operetteket is előadtak, mint a Csárdáskirálynő, a Gül Baba, a Bob herceg vagy a Mágnás Miska, de szerepelt az előadások között a János vitéz, a Don Quijote, s a modern kori színjátszók többek között Karinthy Ferenc, Weöres Sándor vagy Sütő András egy-egy darabját is színre vitték. Az előadások többsége egy életre szóló élményt nyújtott a szereplőknek és a nézőknek egyaránt.

A könyv idézi a Jászai-díjas rendező–dramaturg Böhm György szavait, amint egy interjúban azt vallotta: Dunaföldváron születtem, s itt éltem át életem első és legmeghatározóbb színházi élményét, ami végleg eldöntötte, hogy mi érdekel, – s a helyi színjátszók által előadott Marica grófnőre emlékezett. A színjátszás erős közösségeket kovácsolt, akár a negyvenes-ötvenes években a sportegyesületből kinövő Galambos-korszakot, akár a hetvenes évek végétől a Smuk Imre vezette Játékszínt nézzük, de ugyanezt vallják a Magyar László Gimnázium várjátékosai is.

Lukácsi Pál kiemelkedő íráskészséggel szép és élvezetes könyvet adott a földváriak kezébe. Ez a munka – ahogy Gajdó Tamás fogalmaz – nem klasszikus értelemben vett színháztörténet, hanem jóval több annál. Átfogó képet ad Dunaföldvár társadalmi, felekezeti, gazdasági, nevelési, pedagógiai viszonyairól, s a magyar nemzet politikai változásait is nyomon követi. Hallható kuncogás fogadta a dunaföldvári könyvtár hallgatói között azokat az idézeteket, amelyekkel azt bizonyította a szerző beszélgetőtársa, Lukácsi Pálné, hogy a műkedvelő színjátszók milyen „fedőnéven" léptek fel, s egy-egy előadásról hogyan fogalmazott a korszakonként változó, politikai ihletettségű sajtó. Sok személyes visszaemlékezés sorait is megtaláljuk a kötetben, s bizonyára az emlékezést az olvasók is folytatják majd otthon. Mert bár teljességre törekedett a szerző, de egy ilyen munka mindig folytatást kíván. Folytatást a lélekben, a családi beszélgetésekben, s tán Lukácsi Pál alkotómunkájában is.