Kultúra

2015.12.14. 16:24

Kortárs szerzők menüje

Dunaújváros - Irodalmi csemegékből kapott ízelítőt az, aki elfogadta a meghívást a VÁR Irodalmi és Közéleti folyóirat köré szerveződött estre a József Attila Könyvtárba.

Szente Tünde

Kezdjük a végével, hiszen köszönet illeti Pásztor Bertalant, aki immár sokadszor hozta közelebb a székesfehérvári irodalmi műhely, a Vörösmarty Társaság VÁR Irodalmi és Közéleti folyóiratának szerkesztőit a dunaújvárosi és városkörnyéki alkotókhoz és műkedvelőkhöz, és fordítva, a helyi erők írástudói egy lépéssel előrébb jutottak a VÁR-ba való bebocsátáshoz.

- A programot szándékosan a szubjektivitás köré csoportosítottam, azt is vállalva, hogy a dolgok effajta megközelítése akár tévútra is vezethet - e gondolat jegyében üdvözölte az egybegyűlteket Pásztor Bertalan, aki az ELTE friss gyémántdiplomásaként fiatalos lendülettel kínálta az estre kiválogatott ízletes és ízléses szellemi betevőket.

Kezdjük az előételnél. Gáspár Aladár Várakozás , Végül , Most már címmel írt verseit tálalta, de ez csak a kezdete a Gáspár-féle fűszervarázsnak, napokon belül kezünkbe vehetjük a Vörösmarty Társaság támogatását élvező Úton című kötetét, amelyben képzőművészeti és irodalmi alkotásai egymás hatását erősítik.

Irodalmi terefere - képünkön Bobory Zoltán a Vár főszerkesztője és a gyémántdiplomás Pásztor Bertalan tanár úr

Főfogásként Bakonyi Istvánnak Kálnay Adél Régi képek című regényének méltatása következett, amelynek ízeivel jól harmonizált Szegedi Kovács György Útközben lírája.

A Határainkon Túli Magyar Irodalom művelői rangos helyet foglalnak el a VÁR-ban, a szerzőkkel kialakult szoros kapcsolatot minden esztendő október 6-i közös megemlékezéseken tovább mélyítik. Egyik találkozójukon, a Bartókban Kiss Kálmán Honi költők a határainkon túliakhoz című édes-keserű versével köszöntötte őket. Ez most sem hiányozhatott az ünnepi kínálatból, amihez egy ráadással szolgált, a Trianoni Magyarország cíművel, persze, mindkettőt hibátlan előadásban.

Pásztor Bertalan szülőhelye, a Bodrogköz ihlette A mentőangyal könnyezik novelláját, amelynek hallgatása közben rendesen el is érzékenyültünk, így Karácsony táján. Sokunk kedvencét, a jeles költőt, Nagy Lászlót idézte Ordasi tűz s fegyelem címmel Jánosi Zoltán műelemzésébe való beleolvasás. Miként sikerült felkelteni az érdeklődést a folyóirat hasábjain hamarosan megjelenő interjú iránt is, amely Pásztor tanár-író úr hat évtized oktatási-nevelési, szépíró és irodalmi szervező tevékenységéről szól.

S végül az elmaradhatatlan desszert: Menyhárt Ferenc - Zsiros Mária Atyafiságos üdvözlettel! Cecének és minden magyar falunak címmel megjelent szociográfia, amely mind többet hallat magáról irodalmi és társadalomtudományi körökben.

Az este folyamán maguk a szerzők és az Írisz Irodalmi Színpad Társulatának tagjai, Bardocz Éva, Kollárné Jánoki Anna, Barna József és Pálfalvi János tálalták fel a szellemi-gasztronómiai kóstoló egyes fogásait.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!