Kultúra

2015.05.11. 15:18

Mészáros Edit és Farkas Mihály pályáját bemutató kiállítás készül

Dunaújváros - Művészetpártoló tulajdonosok segítségét kéri Ifj. Koffán Károly. Középpontban Mészáros Edit és Farkas Mihály munkássága.

Szabó Szabolcs

Dunaújváros képzőművészeti teljesítménye országos viszonylatban is kiemelkedő, Mészáros Edit és Farkas Mihály munkássága pedig különleges helyet foglal el ebben a számos sajátos fejlődési pályával bíró művészeti közegben - vélekedik Ifj. Koffán Károly alkotó művész, művész-pedagógus, aki most arra készül, hogy egy rendhagyó gyűjtési folyamat segítségével emléket állítson a két alkotó munkásságának.

Mészáros Edit és Farkas Mihály pályáját bemutató kiállítási anyag összeállítását tervezi a helyi művészeti élet egyik jelentős alakja és ismerője Ifj. Koffán Károly. A két alkotó magánkézben lévő munkáit szeretnék összegyűjteni a következő hónapokban
Fotó: Ady Géza

- Mészáros Edit 2013 augusztusában hunyt el, Farkas Mihály barátomat, pályatársamat pedig idén tavasszal temettük. Mindkét alkotó jelentős szerepet játszott Dunaújváros művészeti életében, éppen ezért fontos lenne, hogy megkíséreljük teljes egészében feldolgozni és bemutatni pályájukat, alkotásaikat. Éppen ezért a Kortárs Művészeti Intézettel karöltve arra vállalkoztunk, hogy felkéréssel fordulunk a művészetpártoló közvélemény felé. Szeretnénk összegyűjteni a magánkézben lévő Mészáros Edit és Farkas Mihály munkákat. Minden érdekes lehet, magunk is kíváncsian várjuk, mit hoznak be a tulajdonosok - tette hozzá Koffán tanár úr, aki a gyűjtés részleteiről is beszámolt lapunknak:

- Úgy véljük, a hosszú évtizedek alatt jelentős számú alkotás kerülhetett ajándékozás vagy vásárlás útján magánkézbe. Egy-egy ilyen gyűjteményes kiállítás a tulajdonsok számára is számos pozitívummal jár, hiszen pontos képet kaphatnak a tulajdonokban lévő alkotás értékéről, valamint arról, a műtárgy milyen szerepet is tölt be az életműben. Egy ilyen gyűjtőmunka szerteágazó és hosszadalmas folyamat, a Kortárs vezetőjével, Deák Nórával a jövő évben szeretnénk megrendezni a kiállításokat, amelyeknek a Kortárs Művészeti Intézet adna helyet. Ide várjuk a tulajdonosok jelentkezését is a következő hónapokban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!