Meg kell találni az öltözőt

Elöljáróban annyit, hogy a Szkénébe Budapesten is csak az edzett színházjárók váltanak jegyet. Svábhegynyi nyitottság, tízemeletnyi humorérzék és Kékestetőnyi asszociációs készség szükségeltetik ugyanis a megértéshez, pláne az előadások élvezetéhez. Leszögezhető, a hétfői publikum értette, sőt élvezte a bő százhúsz percet, amit a rájuk zárt párnázott ajtó mögötti bevilágított sötét térben töltött.

Pár évvel ezelőtt egy kaposvári egyetemi társulat, a k2 Színház tagjai úgy határoztak, Budapestre költöznek, és kőszínház nélküliként próbálják nevüket belevésni a színházi élet barlangjának falába. Kell mondani, hogy a Szkénében kötöttek ki? Ott jött létre a hétfőn Dunaújvárosban láthatott Züfec című előadás, melynek már a műfaji meghatározása is jószerivel mindent elmond arról, amit várhattunk: tisztelet a kivételnek egy részben M. Bulgakov Színházi regény c. művét ugródeszkának használva.

Már az indítás is formabontó, recitált mondatok zenére az író (Domokos Zsolt - középen) mögött Fotó: Zsedrovits Enikő

Az előadás gerince - a bulgakovi mű maivá fésülése mellett - a masszív humorgleccser, mely néha öncélúnak tűnik, ám pár másodperccel később már elhűlve döbbenünk rá, hogy mennyire a helyén volt. De addigra már ott a következő, a következő, és a következő.

A történet választott helyszíne a színház, és hogy ne legyen oly direkt az üzenet, a Moszkvai Független Színház, amelynek életébe kénytelen kelletlen keveredik Szergej Leontyevics Makszudov (Domokos Zsolt), első, és egyetlen műve, az Egy fecske nem, avagy egy bolond százat című darab kapcsán. Az előadás színházi, vagy színházimádó emberek számára kötelező, hiszen végigsorozza az összes jellegzetes színházi figurát a portástól a büfésen és alkoholista színészen át a meggyőzhetetlen, autokrata igazgatóig, mindenki megkapja a magáét.

Mindemellett az előadás vállaltan nem (csak) a színházról szól. Kemény korrajz, komoly önreflekció, gyomronrúgó görbetükör. Alkalmat ad minden nézőnek, hogy belelássa mindazt, amit a környezetében keservesen tapasztal. Ki-ki lefordíthatja a saját mikrokörnyezetére, behelyettesítheti a szereplőket. Átültetheti a fásult közönyt, a reménytelen küzdelmet, a hatalmasságok cinikus reakcióit, hiszen Shakespeare óta tudjuk, színház az egész világ, és Dánia börtön. A történetben csak egyetlen valólátó akad, akit persze bolondnak néznek. Ő rádöbbenti a főhőst, hogy ki lehet lépni ebből, megtalálta az öltözőt, ez csak egy előadás.

A játszók parádéznak egyszerre több szerepben megjelennek, és láthatóan maguk is élvezik az előadást. A végén ők is civilben indulnak haza.