2015.03.01. 16:35
Gyukics Gábor: megmentette az életem a vers
Dunaújváros - A Szépírók Társasága A könyv utóélete című sorozatának keretében továbbélő, Gyöngyössy Csaba moderálta Utószó irodalmi antológia legutóbbi vendége Gyukics Gábor költő, műfordító volt. A helyszín ezúttal is a Kortárs Művészeti Intézet. A hangulat a hetvenes évek beatnik mozgalmát idézte.
Nem véletlenül, hiszen a beszélgetés apropóját A Kisfa Galeri címet viselő, a sokatmondó szociohorror műfaji meghatározású könyv Gyukics Gábor első prózakötete adta, mely a L Harmattan kiadónál jelent meg tavaly, a Könyvhét alkalmából.
A Kisfa galeri kifejezés a hetvenes évek legendás, önjelölt hippijeit takarja, akik összeverődtek néha az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Belvárosi Templom előtt álló kisfa körül, hogy onnan induljanak házibuliba, egy dzsesszkoncertre, kirándulni valamerre, netán polgárt pukkasztani városszerte. A galeri amelynek Gyukics is tagja volt 1973 és 1979 közötti történeteiből áll össze a kötet, mint az az élete delelőjén már túlhaladt, ám még mindig derékig érő hajkoronában pompázó, közvetlen modorú szerző szavaiból kiderült.
Gyukics Gábor - aki Tandori Dezső jó barátja - saját verseit free-jazznek tartja, soha nem írt és nem is akar rímeket, Amerikában lényegesen többet publikál, mint itthon, és felolvasni ülve soha nem bátorkodna... (Fotó: Ady Géza)
A kisfások egy azóta kultikussá vált társaság volt, együtt jártak például abba a dzsesszklubba, amit Beethoven, a Mini roadja ajánlott nekik. Itt találkoztak a zenészek az esti koncertek után egyetemistákkal, kisfásokkal, vájt fülű értelmiségiekkel, meglehetősen vegyes összetételű társasággal. A rendőrök, sőt, az egész társadalom azt hitte, hogy bűnözők, pedig csak nem akarták, hogy beszippantsa őket az áljóléti társadalom. Ők csak füvön heverni szerettek volna, lábukat a Dunába lógatni bármikor, semmi mást. Nem fogalmaztak meg ideológiákat, nem politizáltak. Nem is tudtak róla, hogy csoportként léteztek. Mindezt abban a közegben, amikor a rendőr zsebében olló volt, és levághatta a hajukat. Jellemzi a hatalommal való viszonyukat, hogy amikor egyik motorozó társukat megállította a rendőr, és az nem tudta megmondani, hová tart, azt mondta neki, olyan nincs, hogy nem tudja, és megbüntette céltalan motorozásért .
A baráti sörözésnek is felfogható beszélgetésben szó esett arról is, hogyan jutottak be az országba a lányok már mehettek külföldre, ők küldték, hozták be a Yes, King Crimson, Zappa lemezek, de megtudhattuk azt is, milyen szenvedéseken ment keresztül a szerző alezredes édesapja, amikor ő megtagadta az egyenruha viselését.
A résztvevők már tudják, költői pályafutása 1986-ban, Amsterdamban kezdődött, amikor a rendszer elől menekülve egy foglalt házban olyan közegben találta magát, ahol mindenki anyagozott, szívott, szúrt . Rájött, ha ott marad, ő is erre a sorsra jut. Sorsa összehozta két magyarral, egyikük színházzal, másikuk irodalommal foglalkozott. Mivel ő hozta magában Pilinszky, Blake, Majakovszkij, Ladányi, József Attila költészetét, nem csoda, hogy néhány hónap múlva már megírta első versét Hiába címmel, ami aztán egy párizsi irodalmi lapban meg is jelent. A költészet az életemet mentette meg. tartja azóta is.
Gyukics Gábor 1958-ban Budapesten született. A Szépírók Társasága és a Magyar Műfordítók Egyesülete tagja. Az Open Reading és a Jazzköltészeti estek meghonosítója, amelyekből több mint százat szervezett. Lefordította angolra többek között József Attila verseit, magyarra a csipeva törzshöz tartozó Jim Northrup költeményeit.
