Kultúra

2015.01.20. 16:25

Mérlegen a Viadana: Kurucz Gergely kórusvezetőt kérdeztük

Dunaújváros - Mozgalmas évet tudhat maga mögött a Viadana Kamarakórus. Kurucz Gergő karnaggyal a tavalyi év fellépéseiről és tapasztalatairól, illetve az idei tervekről beszélgettünk.

Szabó Szabolcs

– A tavalyi év második fele igen erősre sikeredett számunkra. Az utolsó hetekben annyit koncerteztünk, amennyit utoljára egy évtizede talán. Harmadjára sikerült elnyernünk Mezőfalván a Dréta Antal-vándordíjat és remek élményekkel gazdagodtunk az Erdélyi turnén: önálló koncertet adtunk a marosvásárhelyi vártemplomban és a nagyváradi székesegyházban – itt olyan nagymise teljes zenei szolgálatát adtuk, melyet két püspök celebrált közösen. A mise után a püspöki palotában fogadott minket Böcskei László püspök atya és Vakon Zsolt püspöki titkár. Örvendetes, hogy a püspökség és a kórus között további együttműködés is körvonalazódik.

Az országos hírű kórus amely tavaly decemberben is nagyszerű karácsonyi koncerttel lepte meg közönségét. Fotó: Ady Géza

Két koncertet is adtunk Vácott. A Duna menti regionális kórustalálkozón kitűnő hazai kórusok társaságában szerepeltünk, illetve a barokk Fehérek templomában árva gyerekeknek és nevelőszüleiknek adtunk karácsonyi koncertet. Sok fellépésünk volt Dunaújvárosban is. A legfontosabb a hagyományos adventi-karácsonyi hangversenyünk volt a dunaújvárosi evangélikus templomban. Ezen vendégünk volt Bányai Júlia bécsi opera-énekesnő mellett Tótin Katalin (zongora) és az Aranytorkok férfi vokálegyüttes – összegezte az elmúlt év legfontosabb eseményeit Kurucz Gergely, akit következő hetek, hónapok feladatairól is kérdeztünk:

Kurucz Gergely, a Viadana Kamarakórus karnagya.

– A tavalyi sikerek inspirálóan hatottak az együttesre, ám néhány helyen üresedés van, így is várunk egy-egy megszállott, kottát jól olvasó, szép hangú énekest a szoprán és a basszus szólamba is. Jelenleg elsősorban a próbákon van a hangsúly, továbbra is igyekszünk a hazai és európai kórusirodalom különlegességeiből válogatni – Obrecht, Seiber Mátyás, Ligeti György, Szabó Csaba művei mellett basszistánk, Sarok Károly művét is próbáljuk. A tavaszi koncertek már körvonalazódnak, de tény, nagyon nehéz bizonytalan anyagi helyzetben tervezni. A kórus támogatója, a Bartók Kamaraszínház nélkül gyakorlatilag működésképtelen lenne, mecenatúra nincs, a pályázati lehetőségek korlátozottak, a város pedig igen szerényen támogatja az együttest. Márpedig a versenyek, külhoni megmérettetések visznek előre egy-egy kórust. Ezzel együtt igyekszünk továbbra is azt a magas művészi színvonalat nyújtani, amit a közönség az elmúlt 18 év során megszokott a Viadana Kamarakórustól.

A Vendégségben címmel futó irodalmi beszélgetések mintájára új sorozatot indított a kórusvezető decemberben Bartókban, adódik a kérdés: hogyan tovább?

– A Hazatérők sorozatban Dunaújvárosból elszármazott zeneszerzőket invitálok beszélgetésre. Elég sokan vannak szerencsére. Első vendégem Bánkövi Gyula Erkel-díjas zeneszerző, a Bartók Rádió szerkesztője volt – akit kisgyermek korom óta ismerek. A műsor családias hangulatú volt, ám a színház vezetése megengedte, hogy folytassuk, remélem, a tavasszal jön a következő rész. Nagyon fontosnak tartom az efféle zenei ismeretterjesztést, ugyanis az emberek ódzkodnak a kortárs zenétől, ezek az alkalmak viszont közel tudják hozni a laikus érdeklődőkhöz is korunk zenéjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!