Kultúra

2017.01.30. 20:21

Mesébe álmodták magukat - Cimborák irodalmi szemináriuma a József Attila Könyvtárban

Dunaújváros - Izgalmas, kissé szokatlan foglalkozásra gyűltek össze a Cimbora Klub tagjai a múlt héten a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában.

Balla Tibor

Már a cím is riasztó lehetett: Cimborák irodalmi szemináriuma. Persze a valóság inkább érdekes és izgalmas, hiszen a Cimborák vendége városunk két jeles alkotója, Kálnay Adél József Attila-díjas író, költő és Várnai Gyula Munkácsy Mihály-díjas képzőművész voltak, a vezérfonalat pedig a mese adta. Így már nem is annyira ijesztő.

Készülnek a fantáziadús meseillusztrációk. Rácz Noémi, Kiss Alexa, Szombat Noémi, László Emma és Lászlóné Szabó Edit a Cimbora Klub rendezvényén

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, több Cimbora Klub összefogásával (Dunaújváros, Rácalmás, Perkáta) létrejött program az irodalom aktív, többoldalú befogadását, megélését teszi lehetővé a foglalkozásokon részt vevő gyermekek számára.

A sorozat első állomásán, tavaly novemberben a költészettel találkoztak, amikor Molnár Krisztina Rita író, költő segítségével készítettek saját maguk verseket.

Kálnay Adél József Attila-díjas író

Ezúttal a prózával, egészen pontosan a mesével, a mese világával kerültek közelebbi kapcsolatba a gyerekek. Kálnay Adél vezetésével kitárgyalták, miért is jó mesét olvasni, hogy ezzel nő a szókincsük, együtt haladnak az izgalomban a történet főhősével, képzeletükkel egy, mások számára nem látható világot teremtenek. Elképzelik a történetet.

Erre ott, helyben is módjuk nyílt, miután az írónő felolvasta az Embermesék, tündérmesék című mesekötetéből az Együtt című részt. Máris ott sorakoztak a fejekben a szereplők s a környezet képzelt képei.

Ekkor Várnai Gyula - miközben ismert meseillusztrációkat vetített - megtárgyalta velük, mi a különbség a képregény és az illusztráció között, elmondta, milyen szempontokat kell figyelembe vennie az illusztrátornak. Ekkor jött a legizgalmasabb rész, a hallott mesejelenetet a gyermekeknek papírra kellett vetniük temperával, színes ceruzával.

Egy kis dráma

A Cimborák irodalmi szemináriuma legközelebb március 9-én 16 órától várja ifjú hallgatóit.

A fő témák: Találkozás a drámával, avagy ismerkedés a mesejátékkal, a dramatizálással és a színészmesterséggel.

Meghívott előadók: Erdős Virág író, drámaíró, költő, valamint Polgár Lilla és Gasparik Gábor a Bartók színház művészei.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!