„Mint végigfutni a maratont” - Beszélgetés Gulyás Hermann Sándorral és Jászberényi Gáborral

Jászberényi Gábor (JG): – Söndivel (Gulyás Hermann Sándor – a szerk.) majd´ tizenöt éve vagyunk barátok, ám ez idő alatt nem akadt olyan előadás, amely igazából a mi közös melónk lett volna. A tavalyi évad végén úgy esett, hogy mindkettőnknek volt egy kis ideje, így összeraktuk Marie Jones darabját, amelyben két színész játszik tizennégy szerepet.

Gulyás Hermann Sándor (GHS): – A sztori előzménye, hogy tíz éve láttuk ennek a darabnak az ősbemutatóját a Thália Színházban Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter előadásában. Meggyőző élmény volt, csodálkozva ültünk a színpadon: mit is művel a színpadon ez a két remek színész. Azóta ott volt a fejünkben ez a történet, és ahogy egyre többet beszéltünk a közös munkáról, egyre inkább biztossá vált: megpróbálkozunk a darabbal.

JG: – Véleményem szerint a színházcsinálás, a színészet nem egy ilyen földöntúli dolog, hanem alapvetően a játékon alapszik, amelyhez mindenkinek van valamilyen kapcsolódási pontja, hiszen mindenki volt gyerek. A Kövek a zsebben egy nagyon kreatív és játékos történet, ám mi meg akartuk/akarjuk mutatni ennek a tizennégy figurának a sorsát és az őket összekapcsoló szálalkat is. Mivel közel két órán át ketten vagyunk a színpadon, az egész hasonlít egy maraton futáshoz. Egyszerre kell jelen lenni az adott pillanatban, és közben fejben már két lépéssel előrébb járni, a következő figuránál. Mindez megterhelő, izgalmas és élvezetes.

Filmforgatás alulnézetből – a Kövek a zsebben című darab tizennégy szerepében Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor. Fotó: Ady Géza

– Talán nem véletlen a darabválasztás. A Kövek zsebben két fiatal főhőse elindul statisztaként a filmvilágban, hogy elkezdje felépíteni áhított és reménybeli karrierjét. Bár már rutinos színésznek számítotok, a pályakezdés kacskaringója azért még nem túl távoli emlék számotokra sem.

JG: – Akkor jó egy előadás, ha a saját személyiségeden átfolyatod a szerepet. A Kövek a zsebben próbái alatt egyszer csak azt vettük észre, hogy az élet utolérte a próbát. A két figura azokkal a problémákkal szembesül, arról beszél mint mi. Számomra ez adja ennek a közös munkának a varázsát. Ez természetesen nem csak rólunk, a két színészről szól, hiszen ezt a előadást egy kis színházi család hozta össze. Valahogy úgy alakult, hogy a Kövek a zsebben mindenkit, aki a közelébe került, behálózott.

GHS: – Reméljük, így történik ez a közönséggel is. A darab dramaturgiájából és a színpadtér kialakításából adódóan a közönségre is osztottunk szerepeket, így hol statisztaként, stábtagként, hol kocsmai törzsközönségként lehetnek aktív részesei az előadásnak. Visszatérve a kérdésre, a két főszereplő valóban pályakezdő a filmvilágban, ám saját közegükben rutinos játékosnak számítanak.

– Az előző évadban már volt egy műhelyelőadás a Bartókban, a nyáron pedig Egerbe és Szentendrére is elvitték a darabot. Most ősszel tehát már egy készre gyúrt előadásra ülhet be a néző.

– GHS: – Érdekes, de ez a darab soha nem lesz kész. Nem azért, mert mi nem tesszük a dolgunkat vagy valami alapvető hiányozna az előadásból, hanem mert a sztori számtalan lehetőséget nyújt az improvizációra, így minden estén más lesz. Az alapkotta természetesen nem fog változni, de maguk a nézők is másként és másként reagálnak egy-egy szituációra, és onnantól kezdve egy kicsit más vágányon fut tovább az előadás. Nincs külön jelmez, nincs külön díszlet, pár bőrönd van velünk a színpadon, így a nézők fantáziáját kell bekapcsolnunk ahhoz, hogy az előadás működjön. Így olyanfajta rutinosság, mint más színházi daraboknál, hogy tíz előadás után már szinte magától is fut a dolog, nos, esetünkben ilyen nem várható. Így ez az előadás estéről estére némileg újraépül, formálódik, ez (is) teszi izgalmas kihívássá. –

– A Kövek a zsebben kettőtök közös vállalása, rendező nélkül. Mi volt számotokra a legnagyobb kihívás ebben a kalandban?

JG: – Állandó külső szem nélkül nagyon nehéz megítélni, hogy az általad jónak vélt út tényleg a legmegfelelőbb. Erre azt találtuk ki, hogy bizonyos adagonként megmutattuk olyan embereknek, akiknek az ízlésében megbízunk. Az pedig, hogy nem volt felettünk erős rendezői akarat, úgy érzem inspirálóan hatott ránk.

GHS: – Bátran próbáltunk. Kis túlzással mindent meg mertünk tenni, amit egy átlagosan kötött próbafolyamat során nem lehet meglépni. Bármit bele lehetett dobni a kalapba és ötletelni. Estéről estére öröm fellépni ebben az előadásban, kíváncsi vagyok, mit tartogat még számunkra ez a kaland.

JG: – Nekünk ilyen magánakciónk még nem volt. A plakáttól kezdve, a werkfilmhez szükséges videóvágásig, a dramaturgiai munkáig mi feleltünk mindenért és most jó érzés visszatekinteni az eredményre.

– Elvárások, remények?

GHS: – Jó lenne sokat játszani, sok helyre elvinni ezt a darabot, és egy kis misszióként vinni a hírét a Bartók színháznak. Mert ez is fontos.

Gulyás Hermann Sándor

Játszott a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. 2013 óta a Bartók Kamaraszínház művésze. Főbb szerepei a Bartókban: A padlás, Mezítláb a parkban, Anconai szerelmesek, Top Dogs, Kövek a zsebben.

Jászberényi Gábor

Szabadúszó színész, rendező. A Bartók Kamaraszínház rendszeres vendégművésze. Az utóbbi években számos nagy sikerű előadásban láthatták a nézők: Kabaré, A padlás, Kövek a zsebben