Kultúra

2016.12.19. 21:25

Mozart óraműre írt darabja

Dunaújváros - Az idei évben Mozart munkásságát választotta év végi koncertjének vezérfonalául Rákász Gergely koncertorgonista vasárnapi fellépésén az evangélikus templomban.

Balla Tibor

Lassan kinövi az evangélikus templom terét Rákász Gergely visszatérő, karácsony előtti fellépése. Már egy esztendővel ezelőtt is úgy teli kellett pótszékekkel pakolni a templomot, hogy csak szűk csapáson tudtak közlekedni a nézők, de az idei koncert még a tavalyi nézőszámot is felülmúlta, meg kellett nyitni az oldalsó helyiséget is, hogy ott is le tudjanak ülni még páran. Ráadásul akadt, akinek már csak állóhely jutott.

Rákász Gergely elmélyült orgonajátékát akadtak, akik egészen testközelből figyelhették, olyan szorosan a hangszer mellé kellett a pótszékeket rakni Fotó: Ady Géza

Persze ez nem véletlen, az egykor a legfiatalabb koncertorgonistaként aposztrofált előadó mára már inkább nevezhető az ország legkarizmatikusabb orgonistájának, aki elképesztően magas szakmai tudása mellett a Leonard Bernstein által kitaposott úton haladva magára vállalja az ismeretterjesztés áldozatos munkáját is.

Így aztán az általunk Hull a pelyhes ... kezdetű szöveggel ismert francia gyermekdal variációi után már dőlt is a sármos előadóból az információ a precíz édesapáról, aki még azt is meghatározta 22 évesen is gyermekdalokkal kísérletező csodagyerek fiának, hogy mennyit adakozhat.

A hibátlan modorú muzsikusról már régóta tudható, kiváló műsorvezető is, koncertjeinek gerincét az érdekesnél érdekesebb történetek adják Fotó: Ady Géza

Értékes, és kevésbé ismert tényeket sorakoztatott a korról és a körülményekről, amelyek között az értékhordozó művek születtek. Ahogyan a muzsikusok korabeli megítéléséről, akiknek két zenei blokk között a sülteket kellett felszolgálniuk. Szót ejtett a Bach-hal való találkozásáról, akit oly nagyra tartott, hogy kijelentette, végre találkoztam valakivel, akitől tanulhattam. Kiderült, a különc zeneszerző volt korában a buli motorja, de a cehhet szinte soha nem ő állta, és mindig valami mellett csinálta, amivel épp foglalkozott.

Az est repertoárjában szerepeltek olyan művek, mint az E-dúr szerenád, amelyet aközben írt kikapcsolódásként, miközben életművének egyik legjelentősebb darabját, a Don Giovannit komponálta. A műsorba bekéredzkedett vendégként Bach és Beethoven is néhány információ, és egy-egy darab erejéig. Az F-moll fantáziáról elmondta, hogy igazi kihívás annak előadása, hiszen azt a szerző egy XVIII. századi számítógépre, egy óraműre írta, így nem voltak olyan megkötései, hogy az lejátszható legyen. Úgy fogalmazott, Mozart ebbe a műbe Beethovent komponálta bele. Vagy inkább Hosszú Katinkát.

Nem is maradt el a dörgő vastaps és a ráadás sem.

Wolfgang Amadeus Mozart:

Teljes nevén Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart (Salzburg, 1756. január 27. - Bécs, 1791. december 5.) osztrák bécsi klasszikus zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus

Híres művei: Kis éji zene, Cosi fan tutte, Figaro házassága, Don Giovanni, A varázsfuvola



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!