Kultúra

2014.12.07. 18:30

Mozgófénykép zongorára - Érdi Tamás kétórás hangversenye

Varsó, Zágráb és Oxford után nálunk járt Érdi Tamás zongoraművész. A Bartók nagytermében adott nehezen felejthető koncertet bő kétszáz érdeklődő előtt.

Balla Tibor

Bár az előzetes hírek szerint egy középkorú, nemzetközi hírű zongoraművész koncertjére váltottunk jegyet, ahol elhangzik Mozart Variációk egy francia gyerekdalra című műve a Mikulás jegyében, Mozarttól D-moll fantáziája, Schubert Négy Impromtu opus 90-es sorozatából néhány részlet, majd Chopin művek, az Esőcsepp Prelűd, a G-moll ballada, és a Berceuse, vagyis a Bölcsődal. A tervek szerint Liszt művekkel zárja a programot, A Villa d‹ Este szökőkútjaival, a Vigasztalásokkal (Consolations) és a VI. Magyar rapszódiával, valójában vetítőterembe ültünk be, ahol a talpig feketébe öltözött alak a klaviatúra segítségével hangulatokat, képeket vetített nyakszirtlebenyünkre.

Bájos felesége vezeti a zongorához, a lakkozott fa érintése kis biztonságot ad neki az idegen terepen. Mosolyog az őt fogadó tapstól, elhelyezkedik, majd szenvtelen hangon felkonferálja az első darabot. Finoman gördülnek ujjai a fekete-fehér billentyűkön, ahogy zenei történetmesélésbe kezd. Dörögnek, dübörögnek a nehéz csizmás léptek a manuálon, míg a következő pillanatban már vígan ugróiskolázik egy gyermeklány. Egyik percben még együtt dúdolom vele a „Hull a pelyhes” dallamát, amint belekezd, hogy Mozarthoz hasonlóan könnyeden megmutassa, hányféle arca, hangulata, érzéklete van ennek az egyszerű hangsorocskának, a másik percben már csak a játszótér zsongását, zsibongását érzékelem. Az őszi, borús délutánok esőcseppjeinek monotonitása ásításra késztet, miközben ő ujjaival beszél. Suttog, becéz, torkaszakadtából parancsokat üvölt, hogy szinte átmenet nélkül váltson kuncogó évődésbe. Az agyunkban a vásznon peregnek a mozgófényképek, ő kurblizza a vetítőmasinát, hogy a jelenet végén mosolyogva konstatálja, az ő képei - akit a szemmel látás képességétől megfosztott sorsa - milyen elementáris hatással vannak a nézőtér soraiban ülőkre. De az ünneplést meg kell szakítani, el kell halkulni, mert altatási idő van, a bölcső felett már forognak a játékfigurák, pendülnek a zenedoboz lemezecskéi, szűkül a horizont, a végül már csak a csecsemő egyenletes szuszogása hallik. Vált a kép, hárfahangon szökőkút csobog a kastély kertjében, látni a cseppeket, szinte már a hólyag is jelez, s csak a dörgő vastaps ment meg a következményektől. A fájdalmas szerelmi vallomásba belesajdul a szívünk, de rögvest csárdásra jár a láb, látni a kalárist a helyre menyecske fején.

Kifújja magát, vége a vetítésnek. Zúgó vastaps, két ráadás. Ünneplik. Boldog.

A világnak is így kéne működnie. Érdi Tamás boldoggá tett jó kétszázunkat játékával, és mi hálánkkal, együtt lélegzésünkkel, szeretetünkkel boldoggá tettük őt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!