Kultúra

2015.05.27. 15:41

Régészet napjai pénteken és szombaton az Intercisa Múzeumban

Dunaújváros - Számos izgalmas és érdekes program várja az érdeklődőket pénteken és szombaton az Intercisa Múzeumban.

A Magyar Régész Szövetség idén is meghirdette a Régészet Napját. Mint arról már korábban is olvashattak lapunkban tavaly az ország 23 intézményében, 31 helyszínen megrendezett 150 programon több mint négyezren vettek részt. Az idei régészeti napok pedig május 29-30.

A program fő célja ebben az évben is a régészet mint tudomány bemutatása, a régészeti kutatások friss eredményeinek népszerűsítése és eljuttatása minél szélesebb nagyközönséghez, valamint a régészeti lelőhelyek védelmének népszerűsítése.

Az idei évtől kezdődően a Régészet Napját minden évben egy-egy téma köré szervezzük.

Az idei rendezvénynek a Lelőhelyfelderítéstől a rekonstrukcióig alcímet adták a szervezők, akik a tudományos munka módszertanára szeretnénk irányítani a figyelmet lelőhelyek, leletek felfedezésétől egészen a cikkírásig vagy kiállításrendezésig.

Minderre természetesen az Intercisa Múzeumban is bőven lesz lehetőség, ahol gazdag programcsokorral várják az érdeklődőket.

Pénteken az előre egyeztetett csoportok négy izgalmasnak ígérkező előadás is meghallgatnak majd: Hogyan változik a kultúra? címmel Keszi Tamás egy iváncsai bronzkori település feldolgozásának előzetes eredményeiről beszél majd.

Mit csinál a régész, avagy régészek munkája a feltárástól a bemutatásig címmel Buza Andrea előadását hallgathatják az érdeklődők. Régészet és néprajz kapcsolata a temetkezési szokások példáján címmel pedig Vámos Gabriella előadása várja az érdeklődőket, akik az az állandó kiállítást is megtekinthetik.

Másnap, szombaton 14 és 18 óra között ingyenesen látogatható az Intercisa Múzeum, amely az alábbi kínálattal csábítja közönségét:

Rekonstruált bronzkori sír feltárási munkálataiba kóstolhatunk bele szakemberek segítségével, a gyerkőcök pedig a múzeum állandó kiállításán elrejtett kincsek után kutakodhatnak. Mindemellett a már ismert kézműves foglalkozások (bronz- és római kori ékszerek készítése, szövés, római kori mozaik, ládika és írótábla készítése) is bőven adnak majd feladatot. A korábban már említett előadások most tömbösítve is hallhatók lesznek: 14:30-tól Vámos Gabriella, 15:30-tól Buza Andrea, majd 16:30-tól Keszi Tamás előadása szerepel programban.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!