Kultúra

2015.02.23. 06:09

Oscar-díj: a Birdman kapta a legjobb film díját

A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című film kapta a legjobb film díját, rendezője, a mexikói Alejandro González Inárritu pedig a legjobb rendező Oscarját is átvehette a 87. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

Eddie Redmayne és Julianne Moore kapta a legjobb színész és színésznő díját

Julianne Moore a Still Alice című Alzheimer-dráma főhősének megformálásáért a legjobb színésznő, Eddie Redmayne pedig A mindenség elmélete című filmben nyújtott játékáért a legjobb színész Oscar-díját vehette át a 87. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

Az 55 esztendős Moore-t idén ötödször jelölték Oscarra, de most először vehette kezébe a szobrot. A Still Alice című filmben nyelvészprofesszort alakít, aki kezdi elfelejteni a szavakat, és mikor orvoshoz fordul, kiderül, hogy Alzheimer-kórban szenved. Az azonos című könyv nyomán forgatott produkcióval Moore korábban a Golden Globe- és a BAFTA-díjat is elnyerte, valamint a hollywoodi színészcéh (SAG) is az ő alakítását tartotta a legjobbnak az idei mezőnyből.

Eddie Redmayne első Oscar-jelölését váltotta díjra. A 33 éves brit színész Stephen Hawking elméleti fizikust személyesítette meg A mindenség elméletében nagy technikai bravúrral ábrázolva a tolószékbe kényszerülő, amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS-ben) szenvedő tudóst. Játékáért az idei díjszezonban ő is Golden Globe-, valamint BAFTA-díjban részesült.

A Hős6os a legjobb animációs film

A Hős6os című Disney-alkotás nyerte el a legjobb egészestés animációs filmnek járó Oscar-díjat az amerikai filmakadémia 87. díjátadó gáláján helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

A Hős6os alkotói, Don Hall, Chris Williams és Roy Conli köszönőbeszédükben kiemelték, hogy idén nagyszerű éve volt az animációknak. A hősfilmek világát idéző animáció mellett a kategóriában a Doboztrollok, az Így neveld a sárkányodat 2., a Song of the Sea és a japán Kaguya-hime no monogatari (Kaguja hercegnő meséje) című alkotás is jelölt volt.

Az operatőri Oscart a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című film fényképezéséért a mexikói Emmauel Lubezki vehette át, aki tavaly is elnyerte a díjat a filmakadémiától a Gravitáció operatőri munkájáért.

Lubezki elmondta, hogy díját szeretné megosztani mások mellett Alejandro González Inárrituval, a Birdman rendezőjével.

Patricia Arquette kapta a legjobb női mellékszereplő díját

Patricia Arquette nyerte el a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját a Sráckor című filmben nyújtott játékáért a 87. Oscar-ceremónián helyi idő szerint vasárnap este Hollywoodban.

A 46 esztendős színésznőnek ez volt az első Oscar-jelölése. Richard Linklater 12 évig forgatott Sráckor című filmjének szereplőjeként korábban a Golden Globe- és a BAFTA-díjat is átvehette.

Arquette felül hófehér, deréktól lefelé fekete ruhában lépett az Oscar-színpadra. Beszédében elakadó hangon sorolta mindazokat, akiknek köszönettel tartozik: a filmakadémiát, a többi jelöltet, a "Sráckor-beli családját". Befejezésként a nők egyenjogúságáért szállt síkra.

A kategória további díjesélyesei között volt Laura Dern (Vadon), Keira Knightley (Kódjátszma), Emma Stone (Birdman) és Meryl Streep is, aki idén 19. jelölését kapta a Vadregény című zenés modernizált meséért.

A Citizenfour nyert a dokumentumfilm kategóriában

A Citizenfour című produkció nyerte az Oscar-díjat az egészestés dokumentumfilmek mezőnyében, a legjobb filmzene Oscarját Alexandre Desplat kapta A Grand Budapest Hotelért, a legjobb filmdal elismerését pedig a Selma című filmből a Glory szerzői vehették át a helyi idő szerint vasárnap este megrendezett 87. Oscar-gálán Los Angelesben.

Az Edward Snowden közreműködésével készült Citizenfour három alkotója, Laura Poitras, Mathilde Bonnefoy és Dirk Wilutzky első Oscar-díját kapta az amerikai filmakadémiától. 

A legjobb animációs rövidfilm Oscar-díja a Feast című filmet készítő Patrick Osborne-nak és Kristina Reednek jutott. A kisjátékfilmek mezőnyéből pedig a The Phone Call című produkciót forgató Mat Kirkby és James Lucas kapta az aranyozott szobrot.

A legjobb filmdal Oscarját átvéve a Glory szerzői, John Stephens és Lonnie Lynn a polgárjogi mozgalom jelentőségéről szóltak. Alexandre Desplat filmzeneszerző az Oscar-színpadra lépve zseninek nevezte Wes Andersont, A Grand Budapest Hotel rendezőjét. Felidézte, hogy csodás évtized áll mögötte Hollywoodban, és remek rendezőkkel dolgozott együtt.

Pawel Pawlikowski Ida című filmje kapta a legjobb idegen nyelvű film díját

Pawel Pawlikowski Ida című filmje kapta a legjobb idegen nyelvű film díját helyi idő szerint vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett 87. Oscar-díjátadó gálán.

Az Ida Lengyelország 10. Oscar-jelölt alkotása a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, de ez az első film, amely meg is kapta a díjat. A fekete-fehér képi világú Ida a hatvanas évek Lengyelországában játszódik, főhőse egy novícia, aki apácává szentelése előtt tud meg egy titkot a családjáról, amely a náci megszállás idejére nyúlik vissza.

Pawel Pawlikowski először forgatott lengyelül, korábban Az utolsó menedék, a Szerelemem nyara és a Titkok Párizsban című angol nyelven készült filmjeit ismerhette meg a közönség. A brit-lengyel filmrendező lelkesen mondott köszönetet az Oscar-díjért az amerikai filmakadémiának és a produkció támogatóinak, valamint munkatársainak, és a beszéd végét jelző zenétől és tapstól sem zavartatva magát még családját is hálával említette meg.

A legjobb idegen nyelvű film mezőnyében az orosz Leviatán, az észt Mandarinok, a mauritániai Timbuktu és az argentin Eszeveszett mesék volt még esélyes az Oscarra.

J. K. Simmons a legjobb férfi mellékszereplő

J. K. Simmons kapta az első Oscart, a legjobb férfi mellékszereplő díját a Whiplash című filmben nyújtott alakításáért helyi idő szerint vasárnap este Hollywoodban a 87. Oscar-ceremónián.

A 60 éves filmsztár, akit először jelölt díjára az amerikai filmakadémia, a hófehér gyöngyökkel kivarrt ruhába öltözött Lupita Nyong'ótól vette át a díjat. Simmons a film alkotógárdájának és feleségének mondott köszönetet a színpadon és arra kérte a közönséget, hogy amíg tehetik, hívják fel a szüleiket.

J. K. Simmons az idei díjszezon biztos befutójának számított. Játékát az év egyik legemlékezetesebb alakításaként könyvelték el a nézők és a kritikusok is. A 2002-es Pókemberből, a Juno című filmből és számos sorozatból ismert színész korábban a Golden Globe- és a BAFTA-díjat is átvehette a Whiplash című film megalkuvást nem ismerő zeneiskolai tanárának megformálásáért.

A legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Robert Duvall (A bíró), Ethan Hawke (Sráckor), Edward Norton (Birdman) és Mark Ruffalo (Foxcatcher) is jelölt volt az Oscarra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!