Kultúra

2016.09.14. 19:35

Quimby: Negyedszázados az Újvárosból indult zenekar

Dunaújváros - Negyedszázados fennállását ünnepli a következő hónapokban a hazai könnyűzenei élet meghatározó alakulata, a Quimby.

Szabó Szabolcs

- A gyökereink, amelyeket nem felejtünk, természetesen Dunaújvárosig vezetnek. Büszkék vagyunk rá, ápoljuk, felvállaljuk - fogalmazott lapunknak adott rapid interjújában Varga Livius, a legendás Quimby zenekar alapító tagja. Az együttes a napokban tárta fel a rajongótábor előtt, pontosan mire is készül a negyedszázados ünnepkör keretében. A Quimby Micsodaország című jubileumi koncertjén visszatekint a 25 évére, de előre is néz, és két lemezt jelentet meg: egy angol nyelvű gyűjteményt, valamint egy vadonatúj stúdióalbumot.

- A koncerten megmutatjuk a zenekar zord rock’n’roll énjét, de lesz halk, színházba kívánkozó rész is, folyamatos meséléssel. A látvánnyal, a fénnyel, valamint a vetítéssel mesevilágot próbálunk teremteni - mondta el Varga Livius, a Quimby ütőhangszerese, énekese, aki lapunknak elárulta azt is, hogy a hagyományos újvárosi karácsonyi koncerten is számos különlegességgel várják majd a rajongókat.

Kiss Tibor a legutóbbi újvárosi koncerten - sokak rakendroll bálványa.

A hattagú Quimby az újságírók előtt eljátszott hat dalt új a keddi sajtótájékoztatón, a koncertre megjelenő albumáról, köztük a Lejárt lemezek, a Forradalom, a Méznyaló (ezt Kárpáti Dódi trombitás énekli) és a Heaven Goes to Hell című dalt. Mint Kiss Tibor elmondta, utóbbit a szír konfliktus ihlette. Hozzátette: valamennyi új dal ősi gyökerű . Varga Livius azt mondta, a Micsodaország cím természetesen visszakacsint a Quimby 2013-as Sziget fesztiválos nagykoncertjére. Elemeket nem veszünk át az akkori koncertből, a vezérvonal, a cirkuszos-vurstlis alapattitűd azonban változatlan .

A Dunaújvárosból indult zenekar a mai alternatív könnyűzenei élet meghatározó formációja lett Fotó: Ady géza, Zsedrovits Enikő

A 2,5-3 órásra tervezett Aréna-koncert dallistáját a hat zenekari tag mellett az interneten a közönség is befolyásolhatta szavazatával, de mint megjegyezték, ezen a renden a Micsodaország dramaturgiája még változtathat. Lesz néhány zenész és táncos is, a produkcióba illő közreműködő. Az új stúdióalbum a november 26-i koncert napján jelenik meg, ezt még szeptemberben megelőz egy angol nyelvű válogatás, az English Breakfast. Angolul kezdtünk, aztán ahogy érett a zenénk és kitisztult a kép, úgy jöttek a magyar szövegek, de külföldi koncertjeinken ma is jól jön, hogy vannak angol nyelvű számaink, meg időnként német betét, kínai rész és spanyol refrén is. Kulcslyuk ez a világ felé, egy kis nyitottság - mondta Kiss Tibi. A Quimby szeptember vége felé egy háromállomásos európai minitunéra indul.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!