Száliger Balázs vallomásnak is beillő vendégsége a Bartókban

A sorozatszerkesztő, műsorvezető, író, költő, képzőművész és majd húsz esztendővel fiatalabb pályatársa közt ezúttal olyan hosszú, és tartalmas beszélgetés kerekedett, ami ritkán adódik efféle írót olvasóval összehozó rendezvényen. A teltháznyi publikum aligha kifogásolta még csak gondolatban sem, hogy ő maga nem kérdezhetett, hiszen a moderátor, háyjános és irodalmár rendre lényegretörő kérdésekkel halmozta el a szerény, önmaga kellő tehetségén is vívódó, korához képest rendkívüli életbölcsességeket magában hordozó költőt, aki szinte hazajár Dunaújvárosba, pontosabban a Bartókba, hiszen ő jegyzi fordítóként Moliére versben írt Amphitryonját, amit szabadversben hozott közelebb a ma nézőjéhez.

Kísérletet sem érdemes tenni ezen terjedelem korlátaihoz kötve felsorakoztatni még csak az érintett témákat sem. Azon túl, hogy iróniával, élcelődéssel, jókedvvel és magvas gondolatokkal telített estével ajándékozták meg a kíváncsi irodalomszeretőket, talán azt érdemes kiemelni, hogy - bár sokat elárult költői énjének titkairól is - egy rendkívül közvetlen és szerethető, gyarló és kétkedő, hihetetlenül emberarcú embert állított lelkét lecsupaszítva az aulában ülők elé. Olyat, akit talán az olyan idézetek jellemezhetnek a legjobban, mint hogy Életművek vesznek a semmibe, ha kiderül, hogy nem volt bennük szeretet.

Az egyébként - irodalmárhoz képest - hatalmas népszerűségnek örvendő Szálinger Balázs megkapó őszinteséggel vallott a politizáló vershez való viszonyáról, szülőhelyéről, Keszthelyről alkotott véleményéről, nagy költők alkotásairól, mint arról, hogy milyen manírokkal megrakott volt önmaga is pályája elején. Olyannyira, hogy megkereste Karinthy kávéházi asztalát, és ott ült évekig, miközben egyik oldalán Moldova György szemlélődött, a másikon Bácsfi Diána foglalta a helyet, és tényleg azt gondolta fiatalon, hogy a Hősök terén kisiskolások fogják majd a verseit még huszonöt éves kora előtt. Büszkén dicsekedett azzal, hogy felfedezte magának Somlyó Zoltán költészetét, akit Kosztolányinál sokkal jobb költőnek tart. Fájdalmasan vallott arról, hogy bár nem érzi, hogy alkotói válságban lenne, azért burkolózott hallgatásba, mert már unja a saját eszköztárát, és valami újat szeretne.