Kultúra

2017.02.06. 19:00

Saját maga jelenlegi diákja - Jeszenői Endre világai

Dunaújváros - Hangulatos kiállításmegnyitóval mutatkozott be Jeszenői Endre Az én világom című tárlata az MMK-ban.

Szabó Szabolcs

Jeszenői Endre nyugalmazott rajz- és testnevelő tanár első, művészettel kapcsolatos élménye egy jókora pofon volt, amellyel egy tanár lepte meg hatéves korában. A pedagógus nem nézte jó szemmel, hogy a kis Endre indiánjelekkel díszítette füzetét. Hősünket azonban ez nem törte meg, a rajz és alkotás hű társa lett egy életre.

Az alkotó és alkotása - Jeszenői Endre munkái a folyosógalérián
Fotó: Ady Géza

Jeszenői Endre nyugdíjasként önmaga tanára, hiszen egykori pedagógusként is rendre felfedező utakra indul az alkotás terén. E kalandozások eredményét szemlézhetik az érdeklődők a következő hetekben az MMK folyósógalériájában.

Jeszenői Endre önálló kiállítására megtelt az MMK földszinti színházterme. Ifj. Koffán Károly (b) a Barcsay Stúdió vezetője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Jeszenői Endre munkáit    Fotó: Ady Géza

A hétfői kiállításmegnyitón a Széchenyi gimnázium kórusának műsorát Bardocz Éva és Barna József verselését is hallhatta a szépszámú közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!