Kultúra

2014.09.23. 19:05

Hivatalos díjat nem kapott, mégis büszke lehet a Bartók

Ünnepelt vasárnap este a színházi szakma, hiszen a Színi-kritikusok Díja a honi színházi élet legfontosabb kitüntetése a színházi emberek számára, ha feszít már egy ilyen a polcukon, ha nem. A Bartók is a nyertesek közt van. De nem úgy.

Balla Tibor

A Trafó Kortárs Művészetek Házában vasárnap este harmincnegyedik alkalommal adták át az érdemeseknek a Színikritikusok Díját. A díj gazdája, a Színházi Kritikusok Céhe nagymúltú szakmai szervezet, amely több mint félszáz szakember tagot számlál. Az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő független díjat tizenöt kategóriában osztják ki. A kritikusoknak évadonként minimum 90 előadást kell megnézniük, hogy szavazhassanak. A három legtöbb szavazatot kapott műalkotást vagy művészt hívják el az át-adó ünnepségre, ahol egyiküket szólítják csak a színpadra.

Pintér Bélát kétszer is szólították, és egyszer sem a független színházi kategóriában, hiszen a legjobb új magyar dráma és a legjobb előadás díját is Pintér Béla és Társulata Titkaink című előadása kapta. A legjobb rendezőnek járó elismerést Bagossy László vehette át Hamlet rendezéséért. A legjobb zenés/szórakoztató előadás az ítészek szerint a Centrál Színház Chicago előadása volt, míg a legjobb független színházi elő-adásnak a Forte Társulat Szkéné Színház Irtás című darabja bizonyult. Itt jön a képbe az első Dunaújvároshoz köthető szál, hiszen a rendező, Horváth Csaba osztályában végzett idén a Bartók új évadjának első bemutatóját rendező Hegymegi Máté. A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás díját a Budapest Bábszínház Boribon és Annipanni előadásának ítélték oda. A legjobb női főszereplő titulusnak Szandtner Anna örülhetett, az Örkény István Színház Stuart Mária előadásban amely a legjobb jelmez díját is elhozta Izsák Lili és Kálmán Eszter terveiért Erzsébet, Anglia királynője alakításáért. A legjobb férfi főszereplőnek Fodor Tamást választották az I. Erzsébetben nyújtott alakításáért, mind-emellett az Életműdíjat is ő vihette haza. A legjobb férfi mellékszereplő díja Kaszás Gergőé ugyanebből az elő-adásból amit a hazai közönség is láthat az Örkény Bérlet sorozatában és Krisztik Csaba a fehérvári Lear királyban Edgarért. A legjobb női mellékszereplő Bozó Andrea lett, a legjobb díszlet a Vígszínház A Revizor előadásáé, míg a legjobb színházi zenét Kovács Márton szerezte, a legígéretesebb pályakezdőnek Lovas Rozit tartották.

Kovács Bálint, az Origo Kultúra rovatának kritikus-bloggere másnap az Egyfelvonás nevet viselő blogban felállította a maga díjlistáját. Ez sok ponton egyezett a hivatalos végeredménnyel, ám egy ponton biztosan nem, ő a különdíjat dr. Borsós Beátának és Dobák Líviának adta képzeletben: a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház megújításáért . Indoklása még hízelgőbb a vezetésre nézve, hiszen a honi szakmai helyzet részletezése után azt írja: Ilyen körülmények között talán még többet ér minden minő-ségelven alapuló kezdeményezés mint a miskolci, dunaújvárosi színház fejlődése, a Jurányi és az Átrium kitartó és gyümölcsöző működése, a Szkéné most már megszokottan magas színvonala, és a minden ellenszélben el nem hajló független társulat továbbműködése.

Csak gratulálni tudunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!