Szerelmetes karácsonyos

„Nem szeretnék olyan kommentet olvasni, amelyben azt taglaljátok, hogy ilyen meg olyan volt a hangosítás. Ez van. Mi mindent megteszünk, hogy ez a dolog működjön, mert számunkra ez fontos” – osztotta meg népnevelői szándékkal vegyített véleményét a dunaújvárosi sportcsarnok kis termét megtöltő rajongótáborával a Quimby zenekar frontembere, Kiss Tibor, aki a kulturális szektor reménybeli fejlesztésére is tett némi utalást, majd folytatta az együttes negyedszázados múltját méltón bemutató koncertet. Mindezt csak azért hoztuk fel ilyen bőségesen, hogy az olvasók is lássák, a Quimby hazai pályán testvérként kommunikál hallgatóságával. A szigorúan vett koncertbeszámolóra visszatérve. Hétfőn este, bőven lapzártánk után az elképesztően tehetséges és dinamikus Jónás Vera Experiment névre hallgató formáció melegítette be a csarnok közönségét, majd érkeztek Liviusék.

„Mindenhol van egy hierarchia, ami szerint az a mikrovilág működik. amiben az emberkék a kapcsolataikat építgetik. Bárhol és bármit is csináljanak a mindennapjaikban.” – nyilatkozta lapunknak a hagyományos és egyben jubileumi dunaújvárosi koncertje előtt a Quimby örökös basszusgitárosa Mikuli Ferenc, aki a csöndes többséget képviseli a zenekarban. Ezek alapján (is) bizonyára létezhet olyan, hogy Quimby-hierarchia, tehát vannak emberkék, embercsoportok, akik hazánk méltán egyik legnevesebb együttese köré építik mindennapjaikat. Más magyarázat egyébiránt nem mutatkozik arra, hogy behatóbb ismeretség nélkül is bátran megjósolható az az arcképcsarnok, amely évtizedek óta a helyi és az országos Quimby B-közepet jelenti.

Megöregedtünk, elváltunk, beérkeztek a gyerekek, nyögjük a hitelt, szóval kétszer, de inkább többször is megfordult a világ velünk, de a Quimby valahogy mindig ott volt, megragadt. A tizen- és huszonpár éves számok éppen úgy működnek, önjáróak ma is mint, anno a szépemlékű fősulimenzán, vagy a Kiscsillagban. Könnyű lenne ezt langymeleg nosztalgiaként címkézni, hiszen jóval több van e mögött. Az idén negyedszázados zenekar rengeteg mindent megénekelt rólunk, belőlünk, helyettünk. Nem volt ez habkönnyed menetelés, mert nagy árat fizettek érte a srácok. Köszönjük. Az pedig szívderítő, hogy a hétfő esti búcsúzkodáskor kiviláglott, számukra sem pusztán csak kötelező kör, behúzandó iksz, hogy karácsony táján Újvárosba kell tenni a bulit. Bizonyára hiányzunk egymásnak. Reméljük, ez így marad még 25 évig. Legalább...