Kultúra

2015.11.08. 19:42

Szirének márpedig léteznek! Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint jubileumi fellépése a moziban

Jubileumi turnéjának első állomásául választotta Dunaújvárost a Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint duó. A Galéria Jazz Klubban nem voltak éppen sokan, de a hangulat alapján akár a MÜPA-ban is lehettünk volna.

Balla Tibor

Tíz éve rögzítette quartetje első lemezét, a Speak Low-t, ennek megünneplésére indult országos turnéra Harcsa Veronika énekesnő. A koncerteken mind a négy quartet albumról, és a Gyémánt Bálinttal közös lemezükről is hangzanak el dalok, felidézve az elmúlt tíz évet.

Nem mondhatni, hogy zsúfolásig megtöltötte a Dózsa Mozicentrum galériáját a meghirdetett koncert, de biztató, hogy a közönség felét fiatalok tették ki. Aki lemaradt, könnyen lehet, hogy végleg kimarad, hiszen a produkció minősége, és az alkotó-előadók ambíciója miatt elképzelhető, hogy nem is oly soká már csak hatalmas koncerttermekben, borsos árat fizetve hallhatjuk majd őket.

Csodás esszenciája volt a törékeny énekesnő első tíz esztendejének ez a koncert is. Mintha magában hordozná a világ összes népének dns-ét, olyan magától értetődő könnyedséggel és autentikusan szólal meg hangján a kísérleti, vagy ép fúziós jazzbe ágyazott szerteágazó népzene. Talán nem is tudatos nála mindez, talán nem is fogalmazódott meg benne, hogy azok a tónusok, hajlítások, gyomortájról feltörő hangok épp egy finn népmesét mondatnak el általa gleccser tisztasággal, vagy fején vizeskorsót cipelő afrikai nő fájdalmas életérzése fogalmazódik épp meg benne, netán gyermeke születésének örvendő torreádor kirobbanó hangulata tükröződik általa.

Gyémánt Bálinttal közösen bátran nyúlnak a modern technika segítségéhez is. A közönség előtt önmaguk játsszák, éneklik fel saját kíséretüket, hogy aztán azon találjon támaszt a következő szóló, vagy feltörő hangáradat, előfordul, hogy a gitárt is le kell hangolni. Időben is utazhattunk, hiszen mi, akik ott voltunk, már hallottunk jó néhány számnyi ízelítőt arról a lemezről, amelynek még a címét sem tudják, csak azt, hogy jövőre jelenik majd meg.

Mellettem megfogalmazódik a quintesszencia: Ezért a hangért biztos beugranék a tengerbe! Léteznek szirének.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!