Kultúra

2014.10.01. 14:25

Szüreti ajánlat - Pénteken az Arura Trió lép fel a Kortársban

Dunaújváros - Pénteken este folytatódik a Szüret, a sikeres kultúrdzsembori ezúttal az Arura Trió jazz koncertjét kínálja igényes közönségének.

A Szüret következő megállójáról a programsorozat megálmodója és egyben főszervezője Farkas Bogi beszélt lapunknak:

- Idén ősszel/télen visszahívok néhányat a SZÜRET 2.0 fellépői közül, hogy önálló esten, vagy saját formációval is bemutatkozhassanak a dunaújvárosi közönségnek. Ennek az őszi-téli sorozatnak az első szeletében Tóth Viktor ARURA TRIÓ-ja érkezik pénteken este a Kortárs Művészeti Intézetbe (Tóth Viktor fellépett a SZÜRET 2.0 rendezvényen). Tóth Viktorral kialakult jó kapcsolat lehetővé tette, hogy az a megtiszteltetés ér minket, hogy a nemrégiben megjelent első, Szemed kincse című CD-jük első vidéki lemezbemutató koncertje lesz Dunaújvárosban. Az Arura Trió tagjai: Tóth Viktor szaxofon, Lukács Miklós cimbalom, Orbán György nagybőgő. A magyar improvizatív jazz kiemelkedő muzsikusaiból álló triót először hallhatjuk Dunaújvárosban. Akik látták őket korábban, jól tudják, hogy a trió koncertjei mindig tartogatnak meglepetéseket. Ami bizonyos, az a zenészek közti interakcióból áradó energia, a virtuóz játék, lényegre törő kompozíciók, érzékeny kontaktus a hallgatósággal, erős spirituális töltés - adott rövid jellemzést a trió muzsikájáról Farkas Bogi. A tagokról: Lukács Miklós, cimbalom:

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elvégzése után a klasszikus zene mellett egyre elmélyültebben kezdett foglalkozni a dzsessz különféle világával és a kortárs zenével. Eötvös Péter zeneszerző cimbalomra írt műveinek az előadója.

Az Arura Trió: Orbán György nagybőgős mellett Tóth Viktor és Lukács Miklós (Fotó: Szüret/Farkas Bogi)

Orbán György, nagybőgő:

Hat éves korától kezdett klasszikus gitáron játszani, tizennyolc évesen váltott bőgőre, 2003-ban harmadik díjat nyert a Magyar Rádió által meghirdetett jazz-bőgő versenyen. Tóth Viktor, szaxofon: A magyar jazz fiatal generációjának kiemelkedő alakja. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elvégzése óta a világ számos nagy jazz fesztiváljának meghívott vendége, együtt dolgozott a hazai jazzvilág nagyjaival és jazz világsztárokkal is.




Címkék#jazz#Zene

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!