Találkozások ördögeinkkel

„Szimpátia az ördöggel” – ez a címe ifjabb Csapó Ferenc könyvének. Annak a könyvnek, amely a szerző kábítószerkábulatban eltöltött évtizedeiről szól.

Ferenc tisztes polgári, vallásos családban született, szülei keményen dolgoztak, őt és testvéreit is erre nevelték. A legidősebb fiú jó szakmát tanult, hentes és mészáros lett belőle, ami nem volt ellenére. Dolgozott is szakmájában. Én is egy hentesüzletből ismerem, arcról, hangról: azon kevés üzletbeli emberek közé tartozott, akiknek valóban ott van a helyük a pult mögött, minőségi árut elegánsan, udvariasan kínálva a megilletődött vevőknek.

Minden rendben volt tehát. Már régen nincsen rendben semmi sem. Holott „csak” annyi történt, hogy Ferenc el-elszívott néhány spanglit, közelebbről: marihuánás cigarettát. Amiről ő maga mondja, hogy egyáltalán nem veszedelmes dolog. Nem kell belehalni. Viszont – és ezt is ő mondja – ez az egyébként könnyed kis kedélyjavító, ahogyan sokan ismerik, egyenes utat jelent a komolyabb drogok felé.

Mondjuk: a kokainhoz, a heroinhoz, amelyek már nagyon sok embert megöltek. S ezek a halálos mérgek, hogy megint egy szakértőt, Ferencet idézzünk, még mindig nagyon kedves barátai az embernek a mai, úgynevezett dizájner drogokhoz képest, amelyekről igazából még készítőik sem tudják, hogy milyen hatást gyakorolnak majd fogyasztóikra...

Az ördögnek is vannak kisöccsei – de öregapjai is.

Ferenc elvarázsolta magát, alig húszévesen. Azt mondja (le is írja), hogy nem nagyon emlékszik életének úgy két évtizedére.

Részlet a könyvből, az Állandó mámorban című fejezetből: „El akartunk menni még hozzám, mert Sanyinak mégis megjött a kedve egy lövéshez. Indulás előtt még bedobtunk fejenként egy ezrest az egyik gépbe, azt gyorsan elbuktuk, vettünk cigit, aztán mentünk is. Felértünk, csináltam egy fasza adagot, azt belőttük. Sanyi elment hányni, azután beszélgettünk.”

És ez még egy enyhe részlet, bár ebből is látható, hogy a drog nem jár egyedül: szerencsejáték, a pénzszerzés bűnöző módjai, kemény egészségrombolás (is) tartozik hozzá. S ez még a „baráti” drogok korszaka...

Ifjabb Csapó József könyvbemutatóján, az Art Caféban. A háttérben Barna József olvas fel részleteket a hátborzongató kötetből (Fotó: a szerző)

Ferenc végül iszonyatos erőfeszítések árán, de „lejött” a szerekről. 2003-ban. 2011-ben gyógyultnak nyilvánították abban az elmegyógyintézetben, amelyben ma is lakik, és szociális munkásként dolgozik.

Az a nyolc év, ami a két dátum között, a drogról való, iszonyatos kínlódásokkal járó lemondás, és a gyógyultnak nyilvánítás között eltelt, talán elárul valamit az ördög „barátságának”, hm..., értékéről. Ezért mondjuk, hogy az átlagos felfogás szerint középkorú Ferenc valójában: fiatal ember!

Alig élt...

Most viszont könyveket ír: a Szimpátia az ördöggel csak az egyik, már a negyedik regénynél tart.

Ezek kiadása is megér egy-két mondatot. Ferenc összegyűjtött fizetéséből részletekben kezdte kiadni könyveit, néhány százdarabos részletekben, régi barátja, támogatója segítségével. Egy olyan nyomdász közreműködésével, aki most már azt mondja: ha lesz pénzed, majd kifizeted. Ez nem az ördög barátsága.

SZERINTEM

A mellékelt esetből is kitűnik, hogy az úgynevezett „könnyű drogok” valójában nagyon nehezek. Egyenes út vezet ugyanis tőlük a nehéz, vagyis súlyos következményekkel járó drogok felé. Mondhatják persze a marihuána és hasonlók védelmezői, hogy meg lehet állni a könnyű és nehéz kábítószerek között –de ez ugyanaz a feltétel, mint a megállás a drogok nélküli élet és a drogok között. Valójában azonban a helyzet már ennél sokkal súlyosabb!A dizájner drogoknál ugyanis azt sem tudhatjuk, hogy mivel állunk szemben. Könnyűek ezek? Nehezek? Lehet megállni? A könnyű drogok ide vezetnek.