Társasjáték a Bartókban

– Megtetszett Dunaújváros?

– Igen, nagyon szeretem ezt a helyet. A színészek miatt is, mert szerintem nagyon jók, nagyon nagy alázattal dolgoznak, egy jó csapat, egy jó társulat. Lehet velük kísérletezni, nagyon nyitottak mindenre. Amit itt felépítettek, az országos viszonylatban is megállja a helyét. Minőségi munka folyik itt.

– A főváros elvesztette a varázsát?

– Én főként vidéken dolgozom most. Volt pár budapesti munkám, de mivel nagyrészt bábszínházakban dolgozom – és két nagy bábszínház van Budapesten -, ezért főként vidéken vagyok jelen, de remélem, a pályám során visszatérek majd Budapestre. Egyébként a fővárosban élek, onnan járok mindenhová dolgozni. Nyilvánvalóan szeretnék Budapesten rendezni, de egyelőre máshová hívnak.

– Kicsit bátor választás kortárs drámaírót színre vinni, ráadásul németet.

–Igen ez egy merész vállalkozás. Izgulok is, hogy hogy fog sikerülni, hogy fogja fogadni a dunaújvárosi közönség. Ez jellegében is más szerintem, mint amit eddig itt játszottak, vagy bemutattak. Műfaját tekintve ez egy sötét komédia. Van benne egy krimi jellegű történet, igazából egy térre korlátozódik, és egy nagyon fura abszurditás jellemzi az egész darabot. Ez tetszett meg benne. Meg az, hogy egy olyan egészen speciális társadalmi réteget mutat be, mint a felső tízezer. Az ő életük kietlensége, vagy sivársága. Ez egyébként megfeleltethető, vannak közös pontok bárki életében. Nagyon abszurd, hogy egy gyilkosság körül forog az egész darab. Ez egy eléggé elemelt téma. Úgy gondoltam, hallunk eleget gyilkosságokról, szörnyű történetekről a médiában, és ez valahogy izgatja az embert. Hogy egyáltalán hogy juthat el idáig egy ember, mik az indítékai. Mi okozza, hogy valaki eljut addig, hogy meggyilkol egy másik embert.

– Mennyiben aktualizálható, vagy adaptálható Magyarországra?

– Nem jellemző. Olyan problémakört jár végig, ami nem olyan aktuális, vagy nem olyan módon, mint például a Május. De azt tekintve, hogy a szürke hétköznapok mennyire bedarálják az embert, hogy milyen lelki sivársághoz vezet a mai monoton világ, az az agresszió, amit látunk magunk körül, abban aktuális lehet. Ez egy egészen speciális darab, de érvényes.

– A szereposztásnál meg sem fordult a fejében más, csak az itteni társulat tagjai?

– Nem. Azt kell mondanom, hogy ez egy nagyon szerencsés helyzet volt, mindenkinek pontosan

betalált a szerep, és jól is áll. Nem kellett vendéget hívni.

– Még jelmeztervezőt is innen választott.

– Így van. Siegrist Cili munkáját már láttam a Mezítláb a parkban című előadásban, és nagyon tetszett. Szerintem nagyon jópofa jelmezeket csinál, jó munkát végez. Mivel ő ismeri a színészeket is, ezért jól össze tudja hozni ezeket. A díszlettervező vendég, neki is láttam előző munkáit, ő is egészen izgalmas dolgokat csinál.

– Mire számítson a néző? Gyomorgörcsre a szorongástól, vagy nevetésre?

– Ez a darab mindenképpen egy komédia, tele humorral. Ezt mindenképpen ki akarjuk használni. Eleve egy tréfára épül, a humor meghatározó, de vannak furcsa dolgok, amik szerintem nem nyomasztóak, inkább csak különlegesek, elrugaszkodottak. Nem kell szorongania a nézőnek. Kicsit van benne a mai filmekből, a Tarantínói világból, illetve egy nagyon furcsa abszurd humor, és ez a kettő nagyon jó egyveleget alkot.

– A Pimpáré is kicsit elemelt volt. Az abszurd világ áll közel önhöz?

– Igen, bár az egy mese, ott könnyű valamiféle absztrakcióval élni. Ez itt egy reális történés, miközben történik benne több furcsaság, de nem lesz olyan szinten elemelt.

– Hogy tudja megállni, hogy a bábszínházas trükköket, elemeket ne használja rendezésében?

– Mindenképpen hozok egyfajta látásmódot, mivel bábszínházzal foglalkozom, ezt tanultam. De nekünk ugyanúgy megtanították azt is, hogy egy hagyományos prózai darabhoz hogy álljunk. Mindenesetre én megpróbálok belecsempészni különlegességeket, amik nem egy szokványos előadást eredményeznek.

– Hagy teret a színészeinek?

– Nem gondolnám, hogy nagyon szigorú vagyok. Én szeretem azt, hogyha bizonyos esetekben a saját útjukat járják, ha ők hoznak ötleteket, ha ők bontakoznak ki. Nem is szeretem a diktátor jellegű rendezőket, ez nem az én stílusom.

– Dunaújvárosból csak a társulat tetszett meg?

– Gyönyörű a város. Mikor a Pimpárét próbáltuk, körbejártam a Duna partot. Szerintem nagyon jó élet van itt. Noha lehetne aktívabb az éjszakai élet. Nem bulikra gondolok, de sűrűbben lehetnének rendezvények. Sok vidéki várossal összehasonlítva így sem csendes. Ez egy nagyon jó város és nagyon tetszik. Jó érzés idejönni, kellemes a hely. Felfedez az ember olyan dolgokat, amik érdekesek, vagy fontosak lehetnek. A Duna partot tudom említeni: a legnagyobb élmény.