Kultúra

2017.03.23. 20:40

Telegdi Ágnes volt a vendég Baracson és Mezőfalván

Baracs, Mezőfalva - Telegdi Ágnes írónő látogatott el mind a két településre az Internet Fiesta keretében.

Horváth László

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2017. március 22. és 29. között immár 18. alkalommal rendezi meg az Internet Fiestát a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Március 22-én délelőtt a baracsi Faluházban, a Vörösmarty Mihály Könyvtár támogatásával, az Internet Fiesta keretében, délután két órakor pedig a mezőfalvi Móricz Zsigmond könyvtár szervezésében látogatott el a községekbe Telegdi Ágnes írónő, aki egyben a természetfotózás szerelmese is. Közel tíz éve figyeli környezetét és az állatvilágot.

Telegdi Ágnes írónő dedikál a gyerekeknek, akik nagyon érdeklődnek az állatok iránt Fotó: Horváth László

Érdekes és lebilincselő vetítéses előadásába a gyerekek nagyon ügyesen és lelkesen be kapcsolódtak. Sok érdekességet tudhattak meg a cinegék, a mókusok és a vidrák fejlődéséről, életéről.

A találkozó végén közönség sok kérdést tett fel az írónőnek. Természetesen lehetőség volt könyvvásárlásra és dedikálásra is. A rendezvény végén mindenki élményekkel gazdagodva tért haza - kaptuk az információkat Gárgyánné Gyöngyi baracsi és Horváth István mezőfalvi könyvtárostól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!