Kultúra

2015.12.17. 20:34

Téli táncos találkozó a főtéren

Dunaújváros - Őszre tervezték, karácsonyi randevú lett belőle. Öt remek néptáncegyüttes várja a közönséget szombaton a város főtéren.

Szabó Szabolcs

Talán emlékeznek még az olvasóink, hogy a város őszi szüreti fesztiváljának egyik fő programpontjaként néptánctalálkozó is várta volna a mulatság résztvevőit és az érdeklődőket a Városháza téren.

A szépreményű tervekből akkor az időjárás miatt nem lett semmi, ám a szervezők úgy gondolták, ha ősz idején nem sikerült színpadra szólítani a Vasas Táncegyüttest és barátaikat, akkor egy Karácsonyi Néptánctalálkozó alkalmával pótolják mindezt. Az Adventi Forgatag keretében szombaton 17 órától már a táncosoké a színpad és a már fentebb említett vasasos kiválóságok mellett a találkozón fellép az Ördöngös Táncegyüttes, a Pyrgos Táncegyüttes, a Baracs Néptáncegyüttes és a Madocsai Hagyományőrző Együttes is.

Hatvan fellépés a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes idei mérlege. A szombati néptánctalálkozón négy másik remek együttessel közösen lépnek majd fel az Adventi Forgatag színpadán
Fotó: Zsedrovits Enikő

A Vasas és fenntartója, a Munkásművelődési Központ már korábban leszögezte, a nemzetközi hírű dunaújvárosi táncegyüttes az utóbbi években remek vendég volt, ám a jövőben szeretnék, ha Dunaújvárosba is ellátogatnának a Vasas barátai és korábbi vendéglátói. A szombat délután 17 órakor kezdődő találkozón összesen 13 tétel várja majd az Adventi Forgatag közönségsét és remélhetően az időjárás ezúttal kegyes lesz a szervezőkhöz és a fellépőkhöz. A Vasas ráadással is készül, hiszen vasárnap este fél hattól betlehemes műsorával lép fel a Forgatag színpadán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!