Kultúra

2016.09.08. 19:10

Kétszáz éves a Karancsi református templom

Karancs – A horvátországi Karancs református temploma kétszáz éves. Az évfordulós ünnepségen mondott beszédet Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója szerdán.

Balla Tibor

A frissen felújított templom avatási ceremóniáján részt vett dr. Áder János köztársasági elnök és Kolinda Grabar Kitarovic , Horvátország elnöke is. Városunkat Cserna Gábor polgármester megbízásából Friedrichné Pethő Ilona, a polgármesteri kabinet vezetője képviselte. Részt vett az eseményen Csáti Szabó Lajos , a Horvátországi Református Keresztyén (Kálvini) Egyház püspöke és dr. Bogárdi Szabó István , a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke is, aki igehirdetést tartott.

A felújításban érintett két ország nagyköveti szinten is képviseltette magát. Megjelent Gyakovó római katolikus érseke is a rendezvényen.

Hájek János, a helyi református lelkész horvát és magyar nyelven köszöntötte a résztvevőket. Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója a drávaközi, baranyai reformátusság kialakulásáról tartott előadást a zsúfolásig megtelt templomban. A háború befejeztével a megmaradt, de igencsak megfogyatkozott magyarság nagy reményekkel kezdte meg a károk helyreállítását, és történelme folyamán nem először kezdett új életet saját szülőföldjén. A legkisebb magyar közösség de, a legtöbb szenvedést ők élték meg, fogyatkozva igaz, de sikerült megmaradniuk. Az egyik megtartó erő az egyház volt. A református lelkipásztorok, valamint a római katolikus plébánosok mindig a néppel voltak, támaszok voltak az ottani magyarságnak, osztoztak sorsukban. A református vallás nagy hatással volt az itt élő magyarságra, kultúrájukra, gondolkodásukra és életükre - mondta beszédében az igazgató. Zárásként dr. Lábadi Károly, a Szent István Egyetem oktatója, néprajzkutató tartott előadást a karancsi templom történetéről. E két előadás szövegét horvát nyelven kiosztották a jelenlévők között.

A ceremónia után Horvátország budapesti nagykövete bemutatta Farkas Lajost a horvát elnöknek, akinek a városról, az Intercisa Múzeumról, a kőtárról, az aranyékszerekről szóló kiadványokat adott át, csakúgy, mint dr. Áder Jánosnak.

Címkék#templom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!