Tisztelgés Chet Baker előtt

Három esztendeje örvendeztette meg a közönséget első, kísérletező lemezével a Hajdu Klára Quartet, ősszel pedig a boltok polcaira került második albumuk, amellyel a legendás trombitás, Chet Baker emléke és munkássága előtt tisztelegnek. Ennek az albumnak az anyagával érkeztek Dunaújvárosba, hogy a szokásos teltház előtt bemutassák, az ő zenei szűrőjükön átengedve milyen végeredmény született a jól ismert standardokból. Köszönhető mindez a Művész sorozatának motorjaként fungáló Mádai Balázsnak, aki Chet Baker iránti elkötelezettsége okán megtörte az úgynevezett roma- jazz kialakulófélben lévő, egyébiránt színvonalas egyeduralmát. A Hajdu Klára Quartet Plays Standards néven futó formáció a Balázs Elemér Groupból kilépett Hajdu Klára (ének), a montreux-i dzsesszfesztivál dobogós helyezettje Oláh Krisztián (zongora), az egyik alapító tag,

Hoff Marcell (dob), és a rendkívül fiatal, de annál tehetségesebb Bögöthy Ádám (bőgő) összeállításban lépett fel a teltháznyi közönség előtt. Miután a debütáló albumon Chet Baker trombitás feldolgozásait játsszák, magától értetődőnek tűnik, hogy meghívták az ország legjobb hangszeresét, Fekete-Kovács Kornélt (trombita, szárnykürt), akinek a híre messze túlnyúlik nem csak az ország, de a kontinens határain is. Hallgatva a My funny valentine- t, az It could happen to you-t, hamar kialakul az érzés, hogy iskolázott, finom, intelligens muzsikával árasztanak el minket a magas színvonalú európai jazzt játszó fiatalok. Mindannyiukban működik az egyik legfontosabb tulajdonság, ami a jó jazzmuzsikusban meg kell legyen, az alázat a produkció iránt.

A koncentrálásból, a finom összenézésekből, a hangszerek párbeszédének olajon futásából, abból, ahogy szólójuk után ugyanúgy munkál bennük a dallam, mind, mind ez olvasható ki. A lemez anyagát úgy válogatták össze, hogy legyen benne a lábfejeket megindító lüktetésű, pörgős zene csakúgy, mint csodásan balladisztikus, amolyan dobseprűs, összebújós szerelmi dal, mint amilyen az I’ve never been in love before. A kétmenetes koncert második felébe már befértek Bruno Martino féle olasz slágerek, vagy olyan Gershwin feldolgozás, mint a But not for me. A bő két órás koncerten valahány zenésznek módjában állt megmutatni, érdeme szerint került a formációba. Csodás zongorafutamok, feszes ritmus, érzéki basszusszólam, szárnyaló trombitahangok, és lágyan búgó énekhang egy estben.