Kultúra

2017.02.21. 19:20

Tudósítás a pokolból - Neszményiné Gubacsi Erzsébet könyvbemutatója

Dunaújváros - Különleges könyvbemutatóra várták az érdeklődőket tegnap a József Attila Könyvtárba.

Balla Tibor

A négy esztendőt a Gulágon raboskodott Gubacsi József emlékiratai alapján készült kötetet édesapja visszaemlékezéseiből írta Neszményiné Gubacsi Erzsébet.

Az archív dokumentumokkal gazdagon illusztrált műben a hadifogságban töltött négy évet mutatja be, amelyből megtudhatjuk, hogy milyen életkörülmények voltak a Gulág-táborokban, ahol majdnem 400 ezer katona raboskodott, és a civilek száma is elérte a 300 ezer főt. A szovjet táborokban a borzalmas körülmények miatt elhunyt katonák és civilek létszáma körülbelül 300 ezerre tehető. Majdnem annyi magyar ember vesztette életét a szovjet táborokban, mint a harctereken.

A négyesztendős fogságról szóló könyv bemutatóján Neszményiné Gubacsi Erzsébetet, a könyv szerzőjét Baracsi Zsolt faggatta Fotó: Ady Géza

A pályázati forrásból megvalósult visszaemlékező kötet bemutatóján a szerzővel Baracsi Zsolt beszélgetett.

A beszélgetésből kiderült, a szerző apja elbeszéléseit rögzítette hangkazettára, majd az alapján írta meg a kötetet. Édesapja 21 évesen vonult be katonai szolgálatra, ám a Gulágra mégsem hadifogolyként került. Leszerelése után fél évvel, 24 évesen vitték el otthonából a málenykij robotra. Csak annyit mondtak nekik, hogy háromnapi élelemmel indulnak Kunszentmiklósra, egy kis munkára.

Onnan Kunadacson, Örkényen át vezetett az út Kecskemétre, ahol bevagonírozták őket, hogy aztán egy romániai gyűjtőtáborból a legjobb fizikai állapotban lévő 1500 társával együtt Ukrajnába, a Dnyeper folyó melletti Dnyepropetrovszkba vigyék őket.Előfordult, hogy valaki megpróbált elszökni közülük, de hely- és nyelvismeret híján hamar elfogták őket, és a többiek előtt addig verték, amíg bele nem haltak. Ezzel nyomatékosították, hogy a szökést nem érdemes megpróbálni.

Neszményiné Gubacsi Erzsébet a történetek jó részét már kívülről tudja, annyiszor hallotta apjától Fotó: Ady Géza

Így aztán a visszemlékezés hőse, Gubacsi József négy esztendőt töltött a pokolban, amíg 1948-ban az oroszok egészen Debrecenig kísérve haza nem engedték. Itthon sokat mesélt a megéltekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!