Tündérekről minden

- Ez egy jó időszak: az embernek megjelenik egy könyve, és ráadásul meg is van vele elégedve. Újraolvasva az ötvenkét mesét, ami benne van, úgy gondolom, el fognak találni a gyerekekhez. Voltam író-olvasó találkozón Balatonfüreden, Budapesten, Székesfehérvárott, és itt a városban is. Mindenhol gyerekekkel találkoztam. Felolvastam nekik ezekből a mesékből, és megbeszéltük. Pontosan azt értették meg belőle, amit szerettem volna. Nagyon érdekes, mert az egyik még meg nem jelent kötetemet - amiben szintén mesék vannak, csak hosszabbak - a Noran Kiadó azzal utasította vissza, hogy túl didaktikusak. Nekem meggyőződésem, hogy ezek az emberek napi szinten nincsenek együtt gyerekekkel. A gyerekeket nem csak kivonásra meg szófajokra kell okítani: egy kicsit az életet is tanítani kell nekik. Erre valók ezek a mesék: hogy egy másik gyerek tapasztalásait olvassák el, más gyerekek kapcsolatát az élő vagy élettelen környezettel, a nem látható világgal, mesevilággal. Butaság azt mondani, hogy csak izgalom kell - kellenek olyan könyvek is, de nem gondolom, hogy minden esetben csak akcióval tudunk a gyerekkel valamit megértetni.

- Gyakran kell küzdeni a kiadóval?

- Mikor hogy. Az én esetemben előfordult nemegyszer, aztán megszoktam. Az ember az évek során kissé magabiztosabb lesz. Évekkel ezelőtt nem mertem volna olyat megtenni, hogy az Alexandra kiadónál ragaszkodjak ahhoz, hogy a Titkok egy régi kertben ugyanazokkal az illusztrációkkal, Várnai Gyuszi munkáival jelenjen meg. Régen erre képtelen lettem volna. Most viszont azt mondtam a kiadónak, hogy jó, ha nem lehet ezekkel a képekkel, amik hozzáadnak a meséhez, inkább ne jelenjen meg. Erre azt mondták: Tudja mit? Lehet. Megjelent: más borítóval ugyan, de megjelent. Bízom benne, hogy ez az Embermesék, tündérmesék című új könyvem, amit most a Noran visszautasított, valamelyik kiadónál gazdára talál.

- Miért Tündérhajszál?

- A lehető legjobb cím lett így utólag visszagondolva. Hogy a gyerekeket meg a tündéreket egy tündérhajszál választja el egymástól, eleve egy szép kép. Annyira közel áll egymáshoz a gyereklélek és a tündérlélek. Ez az a hajszál, ami összeköti a láthatót a nem láthatóval.

- A készülő könyvekről lehet tudni már valamit?

- Ami az Alexandránál van, az a Zsuzsi, ami életem első könyve és első gyerekkönyve, 1990-ben jelent meg. Sehol nem lehet kapni. Annak eredetileg azt a címet adtam, hogy Az igazi ajándék, csak akkor a kiadó úgy döntött, hogy nem, én meg nem szóltam egy szót sem. Most viszont átdolgoztam, kibővítettem, és azt ígérték, karácsony körül megjelenik. Az Embermesék, tündérmesék, ami a mostaninál vaskosabb könyvecske, s megint csak a tündérvilág és az embervilág keveredik benne. Könnyű a tündérvilágból tanítani. Könnyű képzeletben odamenni, s azokat az üzeneteket, amiket el szeretnék juttatni a gyerekekhez, a tündérvilágból a legkönnyebb elküldeni, postázni. Mert megmarad a mese játékossága, megmarad egyfajta izgalma, s talán a gyerekek is jobban el tudnak rajta gondolkodni.

- A Könyvhéten nagy bőrönddel vásárolt könyvet?

- Sok könyvet vettünk. Ez a férjem dolga, mert ő az, aki nagyon pontosan ítél, és nem nyúl mellé sose, az biztos. Magamról is feltételezem, hogy nem nyúlnék mellé, de nem volt időm. Annyit kellett most jönni-menni, rohangálni, egyeztetni a programokat az iskolai munkámmal. De sok könyvet vettünk, és igyekszünk sokat is olvasni.

- Mikor?

- Hát ez az! Egyre inkább az esszé és az írói gondolatok felé tolódott el az érdeklődésem. Úgynevezett nagyregényt tavaly olvastam utoljára, Spiró Fogságát, ami lenyűgözött, biztos vagyok benne, hogy a következő nagyregény is tőle lesz. Rengeteg olyan könyvet olvasok, amit nem baj, ha abbahagy az ember, vagy ha elolvas valamit gyorsan belőle, egy darabig emésztgeti, és amikor megint van ideje, folytatni tudja.

- Olvas dunaújvárosi alkotóktól is?

- Nagyon szeretem Bujáki Lívia költészetét. Nem tudom, most hol van, szeretném, ha előbújna a barlangjából. Nem tudom, mennyit ír mostanában, de csupa ritmus, csupa dallam. Nagyon szeretem Szemere Brigitta verseit is. Más okból, de egyre letisztultabbak. A Tér harmadik számában lesz majd két szerintem kitűnő verse. Mostanában eljutott hozzám egy-két kifejezetten fiatal embernek néhány verse, ezek is nagyon megdöbbentettek. Nem tudom, van-e jogom értékelni még nem kiforrott alkotókat, de például Gazdag Ági, vagy egy dunaföldvári fiatalember, Szabó Szabolcs rendkívül tehetségesnek tűnnek. Hutvágner Éva is nagyon ígéretes író és költő. Szívesen megemlítem Solti Gyöngyit is, aki a gimnáziumban tanít, nagyon-nagyon jó novellákat ír. A Térben neki is megjelenik egy egyoldalas novellája, aminél el nem tudtam volna képzelni azt a csattanót, ami a végén van. Biztos vagyok benne, hogy jóval több fiatal vagy kevésbé fiatal tehetség lappang itt, csak nem tudnak felszínre kerülni. Erre nyújthat megoldást a mi Tér című alkotóműhely-lapunk. Most jelenik meg a harmadik próbaszám, erre az évre kaptunk támogatást az önkormányzattól, hogy kéthavi lapként megjelenhessen. Arra buzdítok minden fiatalt és időst, ha szeretnék magukat megmutatni, küldjék be a munkáikat hozzánk. Behozhatják a Kortárs Művészeti Intézetbe, beküldhetik az intézet e-mail címére.

- A kiadók hozzáállása serkenti a fiatalokat, hogy ezt a hivatást válasszák?

- Nem tudom. Irgalmatlan mennyiségű könyv van. Rengeteg gyerekkönyv. Ahogy ott ültem Pesten, négy-öt ember jött dedikáltatni - óriási eredmény, ha csak nem valami nagyság vagy -, s egy néni megszólalt: Már mindenki azt hiszi, hogy tud írni? És valóban. Hirtelen annyi könyv lett. Úgy tűnik, hogy serkentik a kiadók, mert ők is meg akarnak élni. Csak akkor tudnak, ha sokat adnak ki. És nagyon sok jelentkező van, nagyon számít az, ki kinek ismerőse, boldog őse, és az is, milyen közel vagy a tűzhöz. Számtalan olyan fiatalember van, aki fizet is azért, hogy megjelenjen. De az, aki ebből szeretne megélni, egyhamar nem fog - ha csak nem egy új Harry Pottert írt, nem hiszem, hogy nagyon hamar révbe tud jutni íróként... Aki ebből szeretne megélni, egyhamar nem fog - ha csak nem Harry Pottert írt...

- Gyakran kell küzdeni a kiadóval?

- Mikor hogy. Az én esetemben előfordult nemegyszer, aztán megszoktam. Az ember az évek során kissé magabiztosabb lesz. Évekkel ezelőtt nem mertem volna olyat megtenni, hogy az Alexandra kiadónál ragaszkodjak ahhoz, hogy a Titkok egy régi kertben ugyanazokkal az illusztrációkkal, Várnai Gyuszi munkáival jelenjen meg. Régen erre képtelen lettem volna. Most viszont azt mondtam a kiadónak, hogy jó, ha nem lehet ezekkel a képekkel, amik hozzáadnak a meséhez, inkább ne jelenjen meg. Erre azt mondták: Tudja mit? Lehet. Megjelent: más borítóval ugyan, de megjelent. Bízom benne, hogy ez az Embermesék, tündérmesék című új könyvem, amit most a Noran visszautasított, valamelyik kiadónál gazdára talál.

- Miért Tündérhajszál?

- A lehető legjobb cím lett így utólag visszagondolva. Hogy a gyerekeket meg a tündéreket egy tündérhajszál választja el egymástól, eleve egy szép kép. Annyira közel áll egymáshoz a gyereklélek és a tündérlélek. Ez az a hajszál, ami összeköti a láthatót a nem láthatóval.

- A készülő könyvekről lehet tudni már valamit?

- Ami az Alexandránál van, az a Zsuzsi, ami életem első könyve és első gyerekkönyve, 1990-ben jelent meg. Sehol nem lehet kapni. Annak eredetileg azt a címet adtam, hogy Az igazi ajándék, csak akkor a kiadó úgy döntött, hogy nem, én meg nem szóltam egy szót sem. Most viszont átdolgoztam, kibővítettem, és azt ígérték, karácsony körül megjelenik. Az Embermesék, tündérmesék, ami a mostaninál vaskosabb könyvecske, s megint csak a tündérvilág és az embervilág keveredik benne. Könnyű a tündérvilágból tanítani. Könnyű képzeletben odamenni, s azokat az üzeneteket, amiket el szeretnék juttatni a gyerekekhez, a tündérvilágból a legkönnyebb elküldeni, postázni. Mert megmarad a mese játékossága, megmarad egyfajta izgalma, s talán a gyerekek is jobban el tudnak rajta gondolkodni.

- A Könyvhéten nagy bőrönddel vásárolt könyvet?

- Sok könyvet vettünk. Ez a férjem dolga, mert ő az, aki nagyon pontosan ítél, és nem nyúl mellé sose, az biztos. Magamról is feltételezem, hogy nem nyúlnék mellé, de nem volt időm. Annyit kellett most jönni-menni, rohangálni, egyeztetni a programokat az iskolai munkámmal. De sok könyvet vettünk, és igyekszünk sokat is olvasni.

- Mikor?

- Hát ez az! Egyre inkább az esszé és az írói gondolatok felé tolódott el az érdeklődésem. Úgynevezett nagyregényt tavaly olvastam utoljára, Spiró Fogságát, ami lenyűgözött, biztos vagyok benne, hogy a következő nagyregény is tőle lesz. Rengeteg olyan könyvet olvasok, amit nem baj, ha abbahagy az ember, vagy ha elolvas valamit gyorsan belőle, egy darabig emésztgeti, és amikor megint van ideje, folytatni tudja.

- Olvas dunaújvárosi alkotóktól is?

- Nagyon szeretem Bujáki Lívia költészetét. Nem tudom, most hol van, szeretném, ha előbújna a barlangjából. Nem tudom, mennyit ír mostanában, de csupa ritmus, csupa dallam. Nagyon szeretem Szemere Brigitta verseit is. Más okból, de egyre letisztultabbak. A Tér harmadik számában lesz majd két szerintem kitűnő verse. Mostanában eljutott hozzám egy-két kifejezetten fiatal embernek néhány verse, ezek is nagyon megdöbbentettek. Nem tudom, van-e jogom értékelni még nem kiforrott alkotókat, de például Gazdag Ági, vagy egy dunaföldvári fiatalember, Szabó Szabolcs rendkívül tehetségesnek tűnnek. Hutvágner Éva is nagyon ígéretes író és költő. Szívesen megemlítem Solti Gyöngyit is, aki a gimnáziumban tanít, nagyon-nagyon jó novellákat ír. A Térben neki is megjelenik egy egyoldalas novellája, aminél el nem tudtam volna képzelni azt a csattanót, ami a végén van. Biztos vagyok benne, hogy jóval több fiatal vagy kevésbé fiatal tehetség lappang itt, csak nem tudnak felszínre kerülni. Erre nyújthat megoldást a mi Tér című alkotóműhely-lapunk. Most jelenik meg a harmadik próbaszám, erre az évre kaptunk támogatást az önkormányzattól, hogy kéthavi lapként megjelenhessen. Arra buzdítok minden fiatalt és időst, ha szeretnék magukat megmutatni, küldjék be a munkáikat hozzánk. Behozhatják a Kortárs Művészeti Intézetbe, beküldhetik az intézet e-mail címére.

- A kiadók hozzáállása serkenti a fiatalokat, hogy ezt a hivatást válasszák?

- Nem tudom. Irgalmatlan mennyiségű könyv van. Rengeteg gyerekkönyv. Ahogy ott ültem Pesten, négy-öt ember jött dedikáltatni - óriási eredmény, ha csak nem valami nagyság vagy -, s egy néni megszólalt: Már mindenki azt hiszi, hogy tud írni? És valóban. Hirtelen annyi könyv lett. Úgy tűnik, hogy serkentik a kiadók, mert ők is meg akarnak élni. Csak akkor tudnak, ha sokat adnak ki. És nagyon sok jelentkező van, nagyon számít az, ki kinek ismerőse, boldog őse, és az is, milyen közel vagy a tűzhöz. Számtalan olyan fiatalember van, aki fizet is azért, hogy megjelenjen. De az, aki ebből szeretne megélni, egyhamar nem fog - ha csak nem egy új Harry Pottert írt, nem hiszem, hogy nagyon hamar révbe tud jutni íróként... Aki ebből szeretne megélni, egyhamar nem fog - ha csak nem Harry Pottert írt...

- Gyakran kell küzdeni a kiadóval?

- Mikor hogy. Az én esetemben előfordult nemegyszer, aztán megszoktam. Az ember az évek során kissé magabiztosabb lesz. Évekkel ezelőtt nem mertem volna olyat megtenni, hogy az Alexandra kiadónál ragaszkodjak ahhoz, hogy a Titkok egy régi kertben ugyanazokkal az illusztrációkkal, Várnai Gyuszi munkáival jelenjen meg. Régen erre képtelen lettem volna. Most viszont azt mondtam a kiadónak, hogy jó, ha nem lehet ezekkel a képekkel, amik hozzáadnak a meséhez, inkább ne jelenjen meg. Erre azt mondták: Tudja mit? Lehet. Megjelent: más borítóval ugyan, de megjelent. Bízom benne, hogy ez az Embermesék, tündérmesék című új könyvem, amit most a Noran visszautasított, valamelyik kiadónál gazdára talál.

- Miért Tündérhajszál?

- A lehető legjobb cím lett így utólag visszagondolva. Hogy a gyerekeket meg a tündéreket egy tündérhajszál választja el egymástól, eleve egy szép kép. Annyira közel áll egymáshoz a gyereklélek és a tündérlélek. Ez az a hajszál, ami összeköti a láthatót a nem láthatóval.

- A készülő könyvekről lehet tudni már valamit?

- Ami az Alexandránál van, az a Zsuzsi, ami életem első könyve és első gyerekkönyve, 1990-ben jelent meg. Sehol nem lehet kapni. Annak eredetileg azt a címet adtam, hogy Az igazi ajándék, csak akkor a kiadó úgy döntött, hogy nem, én meg nem szóltam egy szót sem. Most viszont átdolgoztam, kibővítettem, és azt ígérték, karácsony körül megjelenik. Az Embermesék, tündérmesék, ami a mostaninál vaskosabb könyvecske, s megint csak a tündérvilág és az embervilág keveredik benne. Könnyű a tündérvilágból tanítani. Könnyű képzeletben odamenni, s azokat az üzeneteket, amiket el szeretnék juttatni a gyerekekhez, a tündérvilágból a legkönnyebb elküldeni, postázni. Mert megmarad a mese játékossága, megmarad egyfajta izgalma, s talán a gyerekek is jobban el tudnak rajta gondolkodni.

- A Könyvhéten nagy bőrönddel vásárolt könyvet?

- Sok könyvet vettünk. Ez a férjem dolga, mert ő az, aki nagyon pontosan ítél, és nem nyúl mellé sose, az biztos. Magamról is feltételezem, hogy nem nyúlnék mellé, de nem volt időm. Annyit kellett most jönni-menni, rohangálni, egyeztetni a programokat az iskolai munkámmal. De sok könyvet vettünk, és igyekszünk sokat is olvasni.

- Mikor?

- Hát ez az! Egyre inkább az esszé és az írói gondolatok felé tolódott el az érdeklődésem. Úgynevezett nagyregényt tavaly olvastam utoljára, Spiró Fogságát, ami lenyűgözött, biztos vagyok benne, hogy a következő nagyregény is tőle lesz. Rengeteg olyan könyvet olvasok, amit nem baj, ha abbahagy az ember, vagy ha elolvas valamit gyorsan belőle, egy darabig emésztgeti, és amikor megint van ideje, folytatni tudja.

- Olvas dunaújvárosi alkotóktól is?

- Nagyon szeretem Bujáki Lívia költészetét. Nem tudom, most hol van, szeretném, ha előbújna a barlangjából. Nem tudom, mennyit ír mostanában, de csupa ritmus, csupa dallam. Nagyon szeretem Szemere Brigitta verseit is. Más okból, de egyre letisztultabbak. A Tér harmadik számában lesz majd két szerintem kitűnő verse. Mostanában eljutott hozzám egy-két kifejezetten fiatal embernek néhány verse, ezek is nagyon megdöbbentettek. Nem tudom, van-e jogom értékelni még nem kiforrott alkotókat, de például Gazdag Ági, vagy egy dunaföldvári fiatalember, Szabó Szabolcs rendkívül tehetségesnek tűnnek. Hutvágner Éva is nagyon ígéretes író és költő. Szívesen megemlítem Solti Gyöngyit is, aki a gimnáziumban tanít, nagyon-nagyon jó novellákat ír. A Térben neki is megjelenik egy egyoldalas novellája, aminél el nem tudtam volna képzelni azt a csattanót, ami a végén van. Biztos vagyok benne, hogy jóval több fiatal vagy kevésbé fiatal tehetség lappang itt, csak nem tudnak felszínre kerülni. Erre nyújthat megoldást a mi Tér című alkotóműhely-lapunk. Most jelenik meg a harmadik próbaszám, erre az évre kaptunk támogatást az önkormányzattól, hogy kéthavi lapként megjelenhessen. Arra buzdítok minden fiatalt és időst, ha szeretnék magukat megmutatni, küldjék be a munkáikat hozzánk. Behozhatják a Kortárs Művészeti Intézetbe, beküldhetik az intézet e-mail címére.

- A kiadók hozzáállása serkenti a fiatalokat, hogy ezt a hivatást válasszák?

- Nem tudom. Irgalmatlan mennyiségű könyv van. Rengeteg gyerekkönyv. Ahogy ott ültem Pesten, négy-öt ember jött dedikáltatni - óriási eredmény, ha csak nem valami nagyság vagy -, s egy néni megszólalt: Már mindenki azt hiszi, hogy tud írni? És valóban. Hirtelen annyi könyv lett. Úgy tűnik, hogy serkentik a kiadók, mert ők is meg akarnak élni. Csak akkor tudnak, ha sokat adnak ki. És nagyon sok jelentkező van, nagyon számít az, ki kinek ismerőse, boldog őse, és az is, milyen közel vagy a tűzhöz. Számtalan olyan fiatalember van, aki fizet is azért, hogy megjelenjen. De az, aki ebből szeretne megélni, egyhamar nem fog - ha csak nem egy új Harry Pottert írt, nem hiszem, hogy nagyon hamar révbe tud jutni íróként... Aki ebből szeretne megélni, egyhamar nem fog - ha csak nem Harry Pottert írt...

- Gyakran kell küzdeni a kiadóval?

- Mikor hogy. Az én esetemben előfordult nemegyszer, aztán megszoktam. Az ember az évek során kissé magabiztosabb lesz. Évekkel ezelőtt nem mertem volna olyat megtenni, hogy az Alexandra kiadónál ragaszkodjak ahhoz, hogy a Titkok egy régi kertben ugyanazokkal az illusztrációkkal, Várnai Gyuszi munkáival jelenjen meg. Régen erre képtelen lettem volna. Most viszont azt mondtam a kiadónak, hogy jó, ha nem lehet ezekkel a képekkel, amik hozzáadnak a meséhez, inkább ne jelenjen meg. Erre azt mondták: Tudja mit? Lehet. Megjelent: más borítóval ugyan, de megjelent. Bízom benne, hogy ez az Embermesék, tündérmesék című új könyvem, amit most a Noran visszautasított, valamelyik kiadónál gazdára talál.

- Miért Tündérhajszál?

- A lehető legjobb cím lett így utólag visszagondolva. Hogy a gyerekeket meg a tündéreket egy tündérhajszál választja el egymástól, eleve egy szép kép. Annyira közel áll egymáshoz a gyereklélek és a tündérlélek. Ez az a hajszál, ami összeköti a láthatót a nem láthatóval.

- A készülő könyvekről lehet tudni már valamit?

- Ami az Alexandránál van, az a Zsuzsi, ami életem első könyve és első gyerekkönyve, 1990-ben jelent meg. Sehol nem lehet kapni. Annak eredetileg azt a címet adtam, hogy Az igazi ajándék, csak akkor a kiadó úgy döntött, hogy nem, én meg nem szóltam egy szót sem. Most viszont átdolgoztam, kibővítettem, és azt ígérték, karácsony körül megjelenik. Az Embermesék, tündérmesék, ami a mostaninál vaskosabb könyvecske, s megint csak a tündérvilág és az embervilág keveredik benne. Könnyű a tündérvilágból tanítani. Könnyű képzeletben odamenni, s azokat az üzeneteket, amiket el szeretnék juttatni a gyerekekhez, a tündérvilágból a legkönnyebb elküldeni, postázni. Mert megmarad a mese játékossága, megmarad egyfajta izgalma, s talán a gyerekek is jobban el tudnak rajta gondolkodni.

- A Könyvhéten nagy bőrönddel vásárolt könyvet?

- Sok könyvet vettünk. Ez a férjem dolga, mert ő az, aki nagyon pontosan ítél, és nem nyúl mellé sose, az biztos. Magamról is feltételezem, hogy nem nyúlnék mellé, de nem volt időm. Annyit kellett most jönni-menni, rohangálni, egyeztetni a programokat az iskolai munkámmal. De sok könyvet vettünk, és igyekszünk sokat is olvasni.

- Mikor?

- Hát ez az! Egyre inkább az esszé és az írói gondolatok felé tolódott el az érdeklődésem. Úgynevezett nagyregényt tavaly olvastam utoljára, Spiró Fogságát, ami lenyűgözött, biztos vagyok benne, hogy a következő nagyregény is tőle lesz. Rengeteg olyan könyvet olvasok, amit nem baj, ha abbahagy az ember, vagy ha elolvas valamit gyorsan belőle, egy darabig emésztgeti, és amikor megint van ideje, folytatni tudja.

- Olvas dunaújvárosi alkotóktól is?

- Nagyon szeretem Bujáki Lívia költészetét. Nem tudom, most hol van, szeretném, ha előbújna a barlangjából. Nem tudom, mennyit ír mostanában, de csupa ritmus, csupa dallam. Nagyon szeretem Szemere Brigitta verseit is. Más okból, de egyre letisztultabbak. A Tér harmadik számában lesz majd két szerintem kitűnő verse. Mostanában eljutott hozzám egy-két kifejezetten fiatal embernek néhány verse, ezek is nagyon megdöbbentettek. Nem tudom, van-e jogom értékelni még nem kiforrott alkotókat, de például Gazdag Ági, vagy egy dunaföldvári fiatalember, Szabó Szabolcs rendkívül tehetségesnek tűnnek. Hutvágner Éva is nagyon ígéretes író és költő. Szívesen megemlítem Solti Gyöngyit is, aki a gimnáziumban tanít, nagyon-nagyon jó novellákat ír. A Térben neki is megjelenik egy egyoldalas novellája, aminél el nem tudtam volna képzelni azt a csattanót, ami a végén van. Biztos vagyok benne, hogy jóval több fiatal vagy kevésbé fiatal tehets