Újévköszöntő irodalom

Aki törzsvendég a vers-színpadi társulat programján, az tudja mire számíthat: versekre és prózákra, dalokra és kabaré jelenetekre, akit pedig a kíváncsiság csal ki az otthon nyugalmából, az nagy valószínűséggel elkötelezett hívévé válik a lelkes és szorgalmas szereplő gárdának. Élükön Bardócz Évával, aki mellé társult évekkel ezelőtt a csengő hangú Kollárné Jánoki Anna, a szemelvények kiválasztásában biztos kezű Barna József és ifj. Pálfalvi János, imádni való orgánumával és egy szál gitárjával.

A január 26-i műsorból ezúttal sem hiányzott az aktuális téli hangulat, az élet dicsérete, előkerültek a hónap irodalmi évfordulós nagyságai, írásaikon keresztül a komolytól a vidám felé terelgetve a közönséget. Kóstolót kaptunk a helyi költők Kálnay Adél, dr. Gujás Márta, Hajdú Iván, Fodor Györgyi versbe sűrített élményeiből.

Kollárné Jánoki Anna (b) és Bardócz Éva  kabaréjelenetet ad elő

Mielőtt a társulat február 5-i, Intercisa Múzeumbéli következő szereplésére készültek volna, a Don-kanyar üzenete című est főszervezőjével, a teadélután állandó résztvevőjével, Pásztor Bertalan tanár úrral, drámaíróval váltottunk néhány szót.

- Hol a helye a város irodalmi palettáján az Írisz előadói est sorozatának?

- Új színfoltja a városi irodalmi életnek. Öt év óta önzetlenül szórakoztatják, tanítják, nevelik a közönséget.

- Felgyorsult világunkban talán a tömörsége miatt mutatkozik ekkora igény a versek iránt?

- A líra az érzelmeinkre hat. Az ember nem csak értelmes, hanem érzelmi lény is. Ezeken az esteken nagyon változó az érzelmi reagálás, az elhangzott szemelvények hol megkönnyeztetik, hol megnevettetik az embereket. A társulat tagjai több húron játszanak, és az is törekvésük, hogy az írókat sokoldalúan mutassák be. Ma például megtudhatták, hogy Madách Imre nem csak drámát, de verseket is írt. Vannak olyan költők, akik nem szerepelnek a kötelező iskolai tananyagban, ilyen Sárközi György személye és költészete. A helyi hagyomány ápolásából is kiveszik a részüket, így nem csupán Kálnay Adél, hanem mások verseit is felolvassák, tehát van egy ismeretterjesztő funkciója is a tevékenységüknek. Bemutatnak új költőket, de még a határainkon túl élőket is, például Reményik Sándort, az ismert költőknek pedig új arcával barátkozunk.

- Dunaújvárosban, más hasonló nagyságrendű városokhoz képest, igen magas az egy lakosra jutó képzőművészek száma. Úgy tűnik, hogy az irodalom művelőire is igaz ez. Mi lehet ennek az oka?

- Ezt én összetettebben látom, mert költőkből van sok, prózaírókból már kevesebb, drámaíróból rajtam kívül nincs senki. Akad köztük olyan, aki egy személyben költő, novellista és regényíró. Az, hogy sok a költő, országos jelenség. Sokan úgy érzik, hogy verset mindenki tud írni, jó verseket már kevesen, de kiválókat még kevesebben. A prózával már csak néhányan próbálkoznak, a drámához pedig filozófiai műveltség is kell, a filozófia viszont Magyarországon soha nem volt erős az értelmiség köreiben. Én szerettem a filozófiát, és valószínűleg azért is vonzódom a drámához. Van, aki kerüli a konfliktust, de én a prózaírásokban is vállalom.