Vagyon helyett isten pénze

A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza és a Csíki Játékszín együttműködése hét esztendős múltra tekinthet vissza. Kölcsönösen látogatnak el egymáshoz, viszik el sikeres előadásaikat egymás közönségének. Ezúttal a Hargita megyei társulat Tolcsvay László Müller Péter Müller Péter Sziámi közös szerzeményével, az Isten pénze című zenés Dickens feldolgozással érkezett. A szerdai és csütörtöki bérletes bemutatók után péntek este még látható a nagystílű előadás.

Charles Dickens klasszikusát, a Karácsonyi ének című kisregényt Müller Péter drámaíró és Müller Péter Sziámi dalszövegíró varázsolta újjá, hogy aztán Tolcsvay László, remekül hangszerelt zenéivel Somogyi Szilárd rendezésében szülessen színpadra egy nagyszerű musical.

A történet karácsonykor játszódik, főszereplője egy kiégett, sivár lelkű uzsorás, Ebenézer Scrooge (Fülöp Zoltán), aki az ünnepet humbugnak tartja. Világlátására jellemző, hogy átnéz a kolduló kisgyermeken, elkergeti a jótékonysági célra gyűjtögetőket, de még hűséges írnoka, Bob Cratchit (Veress Albert) két shillinges előlegkérését is elutasítja. Álmában megjelenik elhunyt üzlettársa, Jacob Marley (Kozma Attila) szelleme, aki ezen az éjszakán visszaröpíti előző karácsony estéibe, amikor még nem csak a pénzt látta maga előtt, gyermeki lelke még boldog volt. Szembesül korábbi életével, s azzal, hogyan vált belőle kőszívű kiürült ember.

A nyitóképben a rendező filmszerűen, mintegy lefuttatja szemünk előtt a főhős elkeseredett harcát múltjával, egykori énjével, vágyaival. A mesélő Marley szellemének kísértéséről beszél, miközben a ködben lejátszódnak a fontos történések. Az eredetivel ellentétben, az előadásban ember közelibb megoldásként nem három szellem kalauzolja a fösvényt, mindvégig elhunyt üzlettársának szelleme kíséri az időutazásban. Nem önzetlenül teszi ezt, hiszen láncokkal körbefont testén cipeli gonoszságának kamatokkal terhelt súlyát. Ezért igyekszik kéretlenül felnyitni Scrooge szemét, felszabadítani földi létének hátralevő idejére. A kanosszajárás végül ráébreszti az uzsorást, hogy más utat kell választania.

Az előadást egyértelműen a két főszereplő viszi a hátán remek alakításaival. Fülöp Zoltán mindvégig, még marginális helyzetekben is hitelesen, élethűen, a legnagyobbakhoz mérhetően hozza az idős, magányos és boldogtalan Ebenezer figuráját. Hasonlóan jól teljesít Kozma Attila is, akinek egész termet átzengő baritonja kimagaslik az előadásból.

Komoly oszlopa a darabnak Veress Albert alakítása is. Az ő figurája ad végül felmentést főnökének, hisz ember volt, és boldogtalan . Az előadás legfőbb erénye mindvégig a lelkes színészi játék a társulat minden tagja részéről. A rendkívül egyszerű, ám annál ötletesebb díszletet, melyben, mint egy mesekönyvben lapoznak, Gyarmathy Ágnes jegyzi, csakúgy, mint a korhű jelmezeket. A lassított filmszerű betétek és a jól illeszkedő táncok Horváth Gyula Antal munkáját dicsérik.

A közel három órás előadás végén egy remek színházi élménnyel távozik a néző, no meg a fülében csengő gondolattal: Ma kell úgy élni, emberségesen és boldogan, ahogy gyerekként elképzeltük, mert a múltat átírni nem lehet.