Kultúra

2014.09.15. 16:55

Variációk időtöltésre a kötelező kötöttségeken túl a KMI-ben

Dunaújváros - Szabad/Idő címmel a múlt héten pénteken este nyílt meg a Kortárs Művészeti Intézet új tematikus kiállítása. Régi ismerősök egy friss válogatásban.

Szabó Szabolcs

Gazdag pincekincset őriz a Kortárs Művészeti Intézet. Az utóbbi években már sajnos szelídebb tempóban bővülő gyűjtemény a legutóbbi szakszerű fölmérés szerint közel kétszázmillió forintot ér, ám a művek mellé odailleszthető árcédulánál jóval többet mond, hogy a munkák többsége a mai napig érvényes. Sőt, a pénteken nyílt kiállítást ismét megszemlélve, talán érvényesebb, mint valaha.

Smukk Márta és Boda Péter Szabó Benke Róbert gyökerek című sorozata előtt az Uitz Teremben. Fotó: A. G.

Jó szemmel és jó ízléssel válogatott tehát anno a ház vezetése és bizonyára örömmel rendezte egybe a Szabad/Idő című kiállítást két egykori munkatárs, Deák Nóra és Petrányi Zsolt. Mint már korábban is olvashatták a DH-ban, a kiállítást az Éjszakai Átszállón készült „Free time!" című secco adta, ami a secco & freshk.o. kettősének alkotása és az Uitz Terem utca felőli frontján látható. A Szabad/Idő tematikus kiállításon egyszerre van jelen a lusta nosztalgia, a humoros megfejtés, és az ábrándozás témája – mint szabadidő.

Minderről a kurátori ajánló így fogalmaz: „A bemutatott művek a legkülönbözőbb aspektusból szólnak hozzá a szabadidő kérdéséhez. Rendszerint úgy, hogy alkotóik célja nem az, hogy a szabadidő fogalmát határozzák meg, hanem hogy az emberi lét pozitív oldaláról szóljanak, ami akár a játékosság, akár a közvetlen környezet, akár a mindennapi otthoni tevékenység monotóniájának öröme, vagy a tárgyak iránti vonzalom is lehet.

A Kortárs Művészeti Intézet két termében látható munkák a kilencvenes évek elejétől napjainkig a legkülönbözőbb médiumok, felfogásmódok és technikák használatában mutatnak egy olyan közös „nevezőt", tematikus megközelítést, ami a művészeti stílusok párhuzamosságán túl nem szól másról, mint a művészek saját életükre adott válaszról és vallomásukról arról, hogy mi az, amit az életben a kötelességvállalás mellett legőszintébben élveznek és szeretnek."

Szabadidős szabad választások tele ötlettel, rávezetéssel és öniróniával. Csak ajánlani tudjuk, hogy a napi kötelességritumuson túl, szabadidejükben látogassanak el a Szabad/Időre.

A kiállító művészek:

Ádám Zoltán, Barakonyi Zsombor, Benczúr Emese, Böröcz András, Bozsó András, Braun András, Eperjesi Ágnes, Friedrich Ferenc, Gábor Imre, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Gyenis Tibor, Kaszás Tamás, Koronczi Endre, Kupcsik Adrián, Lakner Antal, Nemes Csaba, Németh Hajnal-Beöthy Balázs, Németh Ilona, secco & freshk.o. csoport (Keresztesi Botond, Szigeti Árpád), Rohonczi ROHO István, SI-LA-GI, Szabó Benke Róbert, Szabó Sarolta, Szil István és Szűcs Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!