Vers szombat reggelre

Saitos Lajos: Hátadnak oltár

„Se könyv, se szó, se szeretet, se hit”

(Szemlér Ferenc)

A székelyek apostola emlékének

Se csillag, se kereszt –

se hátadnak feszülő oltár;

csak örökös kard- és kaszasuhintás,

villám- és ostorcsapás

oltalmazza/védi életed tüzét,

beleszikrázva az éj legsötétebb

közepébe s a márványló Napba –

belesimulva/beleringva

robbanásra várva –

a se oltár, se kereszt,

se csillag ekrazitjába

kinyúlni/kimúlni vagy

éppen megmaradni,

ha már miriád év is kevés

volt – az örökkévalósághoz.

Pataki Cs. Ferenc: Feloldva benned

Müller Anikónak

Uram, nem kell, hogy majd angyalokat küldjél értem,

s hogy vigasztalásul lágy kezükkel belém karoljanak.

Hadd szálljon félelem nélkül hozzád a lelkem, hisz

gyarló kíváncsiságomban már rég látni akartalak.

Mások szemében lehet bolond, ki így beszél, vagy csak

– félre értve – meggondolatlan életét épp eldobni készül,

de akkor sem szólok akaratod ellen, ha a sors elvágott

utolsó perce az elmúlásban sajnálkozóan mellém szegül.

Nincs bennem kétség, hogy te uralkodsz a mindenség felett,

a hitem oldódik fel benned, így benned vagyok együtt veled.

Ha néha mégis elfeledlek – mint atyját a tékozló gyermek –,

bocsáss meg, és úgy nyúlj felém, hogy elérjen segítő kezed.

Szándékod teremtményeként képmásoddá formáltál engem,

s előlem elrejtett arcodon csak egy halandó arcát hordozom,

de a misztikus transzcendensből úgy hajolj le hozzám, hogy

téged követve, másokat átölelve, segítsek embertársamon.

Nem lehetnek titkaim előtted, hisz majd megméretnek

tetteim a kőbe vésett Tízparancsolat hiteles mérlegén,

s nem az fog számítani, hogy mit gondolok magamról,

csak az, hogy eltávolodsz-e tőlem, vagy elindulsz felém.

Minden percet szentté avat, ha benned fogan a gondolat,

s a tudat alatt már egy másik világból vakít a fény.

De még itt bolyongok lent a Földön, kicsinyke emberi lény,

engedd, hadd zuhanjak mélységedbe, Isteni örök-remény!

Balajthy Ferenc: Az angyallá változott kislány

Tán égi hang hívta, titkok várták,

De ott az út soha nincsen vissza!

Csillagok némán megkoronázták,

Hol Bakony a kutat végleg kiitta.

A patak életeket éltet, megitat,

Hűsít, de olykor ölni is képes!

A csöppnyi leányka arra szaladt.

Megijedt! S már gázolt is beléje.

Eggyé lett a sikoly a friss vízzel.

A segítő kéz mind elkárhozott.

Angyallá változott a parányi élet–

És a kis patak azóta csak zokog.