Kultúra

2017.06.26. 19:10

Elkezdődött a Bartók nyári szériája, a Petőfi Művészeti Liget

Kissé megtréfálta a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza szervezőit az időjárás, az idei szabadtéri sorozat tető alatt kezdődött. Villámgyorsan hozzá kell tennünk, remekül döntöttek, hogy a Petőfi Művészeti Liget sorozatindító eseményeit bevitték a színház nagytermébe, az időjárás őket igazolta.

Balla Tibor

Az borítékolható volt, hogy az Alma zenekar koncertjét nagy érdeklődés kíséri majd, de arra vélhetően senki sem gondolt, hogy szűk lesz a közel négyszáz fő ülő néző befogadására alkalmas színházterem. Merthogy az időjárás-előrejelzések miatt a Bartók nyári szabadtéri rendezvénysorozata, a Petőfi Művészeti Liget idei első rendezvényét bizony be kellett kommendálni a zárt térbe. Így aztán a folyamatosan érkező közönség pontosan vagy késve befutó jó részének azzal kellett szembesülnie, hogy vagy az oldallépcsőkön, vagy a színpadon, a zenekar mellett talál helyet, rosszabb esetben kiszorul a koncertről. A ruhatár valóságos babakocsigarázzsá változott. A kicsik és szüleik nem csalódtak, az almagerezdek remekül muzsikáltak, együtt énekeltek, megvolt a szokásos Bogyó és Babóca is, meg a Nád a házam teteje, elégedetten távozhatott mindenki. De nem távozott, mert amint véget ért a koncert, máris a magaslatból közelített a Cirkusz Koturnusz, a debreceni gólyalábas DuoTrio, cirkuszi mutatványnak is beillő produkciójával.

A kinti idő közben megszelídült, a Quintia és Alexander Horsch és partnere Pápai Marika kitűnő koncertjére már új közönség érkezett, vastapsok sorával jutalmazva az előadókat, akik ezt ráadásokkal hálálták meg.

A megszokott ligeti rend szerint holnap 20 órától már teljes fordulatszámmal pörög a térség leghosszab kulturális fesztiválja. A Petőfi liget szabadtéri színpadán a Karaván Família szórakoztatja majd különleges muzsikájával a nagyérdeműt. A szülők és gyermekeik által létrehozott egyedülálló családi zenekar az elmúlt 10 évben saját világot teremtett a cigány vokális hagyományok nyomán. Miközben a minőségi cigány zene bemutatásának szentelték tehetségüket és tudásukat, repertoárjukkal bizonyították, hogy a cigány zene intelligens és szellemes, bölcs és befogadó. Dallamaik forrása nem egy tájegység vagy egy roma népcsoport, hanem az európai cigány kulturális és zenei örökség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!